Több mint húszezer métert úszott Rasovszky Fukuokában, még sosem volt ilyen erős

Rasovszky Kristóf keretbe foglalta a magyarok világbajnokságát Fukuokában. Tíz kilométeres nyílt vízi úszásban ő szerezte az első érmünket (egy csillogó ezüstöt) rögtön az elején, majd a vb utolsó napján ő búcsúztatta a magyar küldöttséget Japántól, méghozzá újabb nagyszerű úszással, az 1500 méter gyors döntőjében világbajnoki hatodik hellyel és nagy egyéni csúccsal. Rasovszky azt mondta lapunknak, hogy volt már terhelhetőbb, regenerálódott már gyorsabban, de még sosem volt ilyen erős – fizikailag és fejben egyaránt.

Szalay Attila (Fukuoka)
2023. 07. 30. 14:25
RASOVSZKY Kristóf
Vizes vb - Úszás Fotó: Derencsényi István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összességében több mint húszezer métert úszott Rasovszky Kristóf a fukuokai vb két hete alatt. Nyílt vízen kezdett, az olimpiai számban, tíz kilométeren ezüstérmet szerzett, öt kilométeren hetedik lett, a 4×1500 méteres váltóval megint csak második. Aztán átköltözött a Marine Messe Hall A medencéjébe, ahol mindhárom számában, 400, 800 és 1500 gyorson megdöntötte az egyéni rekordját. Utóbbiban ráadásul a döntőbe is beverekedte magát, és a fináléban tovább faragta a csúcsát, 14:54,09-ről 14:51,46-ra ment le, amivel a hatodik helyet szerezte meg.

RASOVSZKY Kristóf
Rasovszky Kristóf már medencében is a világ legjobbjai között. Fotó: MTI/Derencsényi István

– Reggel mondtam, hogy bejövök hatodiknak, úgy voltam vele, hogy a franciát el lehet kapni, meg még valakit csak sikerül – mondta Rasovszky önfeledten a vegyes zónában. – Romancsuk mellettem most fogható volt, az utolsó százon nem is próbált már visszatámadni, fejben talán feladta. Ez egy jól sikerült vilábajnokság.

– Kijelenthető-e, hogy élete formájában van most? – tettük fel a kérdést Rasovszkynak, aki így felelt: 

– Egyértelműen! Nyilván voltam már terhelhetőbb, amikor huszonegy voltam, vagy olyan, aki sokkal gyorsabban regenerálódott, például a 2018-as glasgow-i Eb-n, ahol öt nap alatt érmet szereztem öt, tíz és huszonöt kilométeren is. Viszont soha nem voltam olyan erős, mint most, és nemcsak fizikailag, hanem fejben is. Ez a kettő adja, hogy ez a vb ilyen jól sikerült. Úgy csináltam végig ezt a két hetet, hogy nem volt benne nagyobb döccenő, talán csak az öt kilométer végét nem tudtam úgy összerakni, ahogy szerettem volna. Erőt kell adjon ez a vb: hiába érzem úgy, hogy öregszem, hiába fáj egyre többször és egyre több mindenem az edzéseken, még mindig megy az úszás, és jól megy.

A 26 éves Rasovszky elárulta, hogy a medencés úszás fontos a nyílt vízre való felkészülés miatt is, de hogy jövőre a párizsi olimpián is indul-e ezekben a számokban, azt még nem tudja biztosan. Egyrészt ott egyértelműen a nyílt víz lesz a fókuszban, két éve Tokióban ezüstérmes volt, és újra szeretne dobogóra állni, másrészt Párizsban Fukuokával ellentétben fordított lesz a versenyek sorrendje, ott a medencés számokkal kezdődik a program.

Borítókép: Rasovszky Kristóf teljesítette a céljait Fukuokában (Fotó: MTI/Derencsényi István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.