Dimitrov azóta, tehát hat éve egyáltalán nem nyert ATP-tornát, s most is elbukott az utolsó akadályban. Nem véletlenül volt nagyon csalódott a finálé után, noha a döntőig vezető úton Danyiil Medvegyev, Hubert Hurkacz és Sztefanosz Cicipasz ellen is borította a papírformát, Djokoviccsal szemben már nem tudta.
Novak Djokovics megmutatta emberi nagyságát a döntő után, az interjúját félbeszakítva ment oda Dimitrovhoz, hogy megvigasztalja a bolgárt.
Novak Djokovics elképesztő éve
Novak Djokovics harminchat évesen már nem zsúfolja túl a versenynaptárát. A szerb teniszklasszis tizenegy versenyen indult eddig, s ezek közül hatot megnyert. A spanyol Carlos Alcaraz, aki elméletileg még elveheti az év végi világelsőséget a szerbtől, szintén hat versenyt nyert, de tizenhat indulásból, míg a rangsor harmadik helyén álló Danyiil Medvegyev huszonegy tornán indult, s ötször emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
Djokovics idén három újabb trófeával a Grand Slam-örökrangsor élére állt összesen huszonnégy címmel, Párizsban pedig az első játékos lett, aki eljutott negyven mesterverseny-trófeáig, mindkét rangsorban Rafael Nadal követi a sorban, huszonkettő, illetve harminchat sikerrel.
A szerb már az év végi világelsőséget tekintve is egyedüli csúcstartó, de minden bizonnyal itt is nyolcra javítja a saját rekordját, ehhez a torinói világbajnokságon elég lesz egyetlen csoportmeccset megnyernie.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!