Ugyanakkor feltűnő volt, hogy a hazai palánk alatt nem sok sikerélményre számíthat a magyar csapat, és ezt meg is sínylette. A második játékrész elején a DVTK előnye 15 pontra duzzadt, ám kimaradtak a triplák, közelről szinte a dobás lehetőségéig sem lehetett eljutni, így az agresszívan védekező Villeneuve d’Ascq kihasználva játékosainak a fizikai fölényét öt perc leforgása alatt kiegyenlített. Darcee Garbin és olykor Lelik Réka pontjai adtak némi lendületet, éppen annyit, hogy a nagyszünetben 34-33-as diósgyőri vezetést mutathatott az eredményjelző.

Sok eladott labdával is nehezítette a saját dolgát a Diósgyőr, szerencsére a harmadik negyed elején a franciák is rengeteget hibáztak, négy percen át mindössze öt pontot láthattak a nézők összesen a két csapattól. Ezután viszont beindultak, és fej fej mellett haladva hol az egyik, hol a másik vezetett kevéssel. A negyed utolsó másfél perce azonban a házigazdáknak sikerült jobban, ezért 50-46-tal fordulhattak rá az utolsó tíz percre. Mindkét fél fáradtan kosárlabdázott, sok hibával, magyar részről több buta eladott labdával, mégis a lelkes védekezéssel sikerült izgalmassá tenni a végét. Egy perccel a vége előtt három pont volt a DVTK hátránya, amikor a hazai palánk alatt a játékvezetők nem ítéltek meg egy szabálytalanságot, utána a franciák két büntetővel négyre növelték a különbséget, és ezt a Diósgyőr már nem tudta csökkenteni. Nyert tehát a Villeneuve d’Ascq, de a most is nagyot küzdő DVTK jövő szerdán 18 órakor a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen kivívhatja a négy közé jutást az Euroligában.
| Euroliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés: Villeneuve d’Ascq–DVTK Hun-Therm 63-59 (8-21, 25-13, 17-12, 13-13) |
Borítókép: Roppant nehéz volt megállítani a betörő, erős termetű franciákat (Fotó: fiba.com)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!