A folytatásban megint elhúztunk kettővel, majd Mikler kétszer is fontos pillanatban hárított. Mivel támadásban nem hibáztunk, ekkor már 13-9-re vezettünk. Ezt nem nézhette tétlenül Tunézia szövetségi kapitánya, aki e ponton időt kért. Mivel Mikler továbbra is remekelt, a tunéziaiak pedig többször hibáztak, a különbség csak nőtt, a szünetben 17-10-re vezettünk.
Nem engedtük közel az ellenfelet
A térfélcsere után Tunézia némileg csökkenteni tudta hátrányát, igazán közel azonban nem tudott kerülni, mivel egyrészt a magyarok sem maradtak adósok a gólokkal, másrészt a csereként beállt kapuvédő, Bartucz László is több védéssel debütált. A játékidő kétharmadához érve semmi nem utalt arra, hogy pontok nélkül maradunk, a játékosok ennek ellenére sem vettek vissza, sorra szórták a gólokat. A 45. percben 26-18-ra vezettünk.

A hajrában arra is volt esély, hogy tíz gól fölé emelje a különbséget a vendéglátó, kilenc perccel a vége előtt, 31-21-nél ez meg is történt. Rá is számolt a közönség Tunéziára. A vége 33-24 lett, a vártnál talán könnyebb rajtot vett Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese, amelynek legeredményesebbje ezen az estén a hatgólos Lékai Máté volt, mellette is akadt azonban több remek teljesítmény.
Folytatás március 16-án, szombaton, akkor a nyitányon nullázók és nyerők csapnak össze egymással. Portugália Tunéziával, Magyarország pedig Norvégiával találkozik – alighanem élesebb meccs vár Lékaiékra.
Borítókép: Ancsin Gábor és a magyar válogatott sem kegyelmezett Tunéziának a rajton (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!