Megérintette „testvére” távozása a Fradi csatárát, aki boldog, hogy eredményesen tért vissza

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kétszer is megsérült a jelenlegi idényben a Ferencváros csatára, Adama Traoré, aki november óta húsvétvasárnap lépett először a pályára, a következő héten pedig már győztes gólt szerzett. Vele beszélgettünk az elmúlt hónapok történéseiről, barátja távozásáról és a hátralévő találkozók céljairól.

2024. 04. 12. 5:06
Adama Traoré újra nagy hasznára lehet a Ferencvárosnak, ha visszanyeri régi formáját. Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton

– A célunk továbbra is ugyanaz: szeretnénk megnyerni a bajnokságot, majd a nyáron megkezdeni egy újabb európai kalandot, amelynek végállomása reményeink szerint a Bajnokok Ligája lesz. Ehhez megvannak az erőforrásaink, egy egységes együttes, valamint egy remek szurkolótábor. Szeretnék segíteni a csapatnak a célok elérésében – jelentette ki Adama Traoré. – Ugyanakkor a bajnokságot az utolsó meccsig játsszák, és továbbra is koncentrálnunk kell. Az edző a kezdetektől fogva azt mondta nekünk, maradjunk fókuszáltak, és soha ne gondoljuk, hogy vége, ha lehetséges, nyerjük meg az összes meccset. Erre fogunk törekedni.

Adama Traoré és a Fradi április 14-én, vasárnap 16.30-tól a Zalaegerszeg vendégeként folytathatja szereplését.
 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.