Aki látta, sosem felejti el azt a meccset, ahol a szünetben három góllal a horvátok vezettek, de öt perccel a vége előtt is még 22-20 volt oda, innen egyenlítettünk Klujber Katrin két góljával, majd Böde-Bíró Blanka ziccert védett. Debreczeni-Klivinyi Kinga gólja már a vezetést jelentette, végül csattanóként Böde-Bíró hetest védett, így 23-22-re nyert a Golovin-együttes, és részt vehetett a debreceni selejtezőtornán, ahol a beugró briteket, az olimpiai negyedik svédeket és a japánokat is legyőzte, így az első kalapból várhatja a kedd délutáni sorsolást, amikor eldől, hogy mely öt csapat lesz az ellenfelünk az ötkarikás játékok csoportkörében.
– Egy válogatott életében nagyon sok minden közrejátszik abban, hogy egy adott világverseny sikeres vagy kevésbé sikeres. A mostani eredményhez valószínűleg az is kellett, hogy voltak mélypontok a tavalyi vb-n, de a lényeg az esély megragadása volt Göteborgban. Miközben sokan sikertelen világbajnokságról beszéltek akkor, addig most három győzelemmel kijutottunk az olimpiára. Rengeteget fejlődtünk december óta, de július végéig hasonló fejlődésre lesz szükségünk, mert Párizsban a világ legjobb válogatottjaival kerülhetünk majd össze. Ez a gárda még nagyon fiatal, de a tehetségüket talán azt mutatja leginkább, hogy mennyire gyorsan tanulnak és érnek bele ezekbe a világversenyekbe. Ezen a három mérkőzésen megmutatta a magyar csapat, hogy milyen gyorsan fejlődik, valamint, hogy mekkora szíve van.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!