Gulyás Michelle olimpiai bajnok lett. Pedig a csengcsoui világbajnokság után az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán indulhat-e Párizsban, ott ugyanis Guzi Blanka második, Erdős Rita harmadik lett. S hiába szerzett Gulyás Michelle már a 2023-as Európa Játékokon kvótát az ötkarikás játékokra, az nem személyre szólt, s egy ország nemenként maximum két öttusázót küldhetett Párizsba. Martinek János szövetségi kapitány az előzetes válogatási elvek alapján Guzi és Erdős indulását támogatta, a Balogh Gábor vezette elnökség viszont úgy döntött, hogy Gulyás Michelle és Guzi Blanka indulhat az olimpián.

– Én akkor nem tehettem mást, a lefektetett válogatási elvek alapján kellett döntést hoznom, az alapján nyújtottam be a javaslatomat. Akkor is úgy gondoltam, hogy nem lehet rossz döntést hozni, a tapasztalata mindenképp Michelle mellett szólt, az eredmény pedig igazolta az elnökség választását – mondta Gulyás Michelle olimpiai sikere után Martinek János szövetségi kapitány.