Brazília klasszis sízője
Nem Hirscher lesz az idény egyetlen nagy visszatérője, egyéves kihagyása után pedig Lucas Braathen is új ország színeiben síel. A huszonnégy éves síző a 2022/23-as idényben norvég színekben nyerte meg a műlesiklás vk-pontversenyét, a tavalyi idény kezdete előtt néhány nappal azonban bejelentette a visszavonulását a norvég szövetséggel való kibékíthetetlen ellentétre hivatkozva.
Hasonló gondja Braathennek édesanyja szülőhazájában, Brazíliában aligha lesz, a helyi szövetség minden kívánságát lesi majd, cserébe Braathen célja, hogy a 2026-os, milánó-cortinai olimpián megszerezze a 200 milliós ország történetének első téli olimpiai érmét. Ennek érdekében már most Milánó lett a stábjának a bázisa. A csapat neve pedig Braathen anyai családneve nyomán Team Pinheiro, amivel máris sokkal brazilosabb hangzású a projekt.
Míg Hirscher visszatérésével kapcsolatban a hosszú kihagyása miatt szkeptikusak a szakértők, és vannak, akik inkább üzleti, mint sportszakmai döntésnek gondolják, a még mindig csak huszonnégy éves Braathen esetében szinte egyöntetűen azt várják, hogy azonnal újra a közvetlen élmezőny tagja lesz, akár a címvédő svájci Marco Odermatt legnagyobb riválisa
Lindsey Vonn tényleg visszatér?
Lehet, hogy Hirscherrel és Braathennel még nem ér véget a visszatérő klasszisok névsora, ugyanis az amerikai lesiklólegenda, Lindsey Vonn is kacérkodik a visszatéréssel. Vonn Hirscherhez hasonlóan 2019-ben fejezte be pályafutását, de az ő döntése egyáltalán nem keltett akkora meglepetést, hiszen addigra már nem a sikerek, hanem a sérülések sora jellemezte a pályafutását. Az amerikai kiválóság egyelőre nem jelentette be, hogy visszatér, de a közösségi médiában arról posztolt, hogy Söldenben, a nyitóverseny helyszínén edzett.
Sokan ebből arra következtettek, hogy az amerikai is elindul az osztrák helyszínen, csütörtökön azonban Vonn az X-en jelezte, hogy nem lesz jelen személyesen a versenyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy az idény későbbi szakaszában sem láthatjuk őt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!