Mint kiderült, nemcsak Hearn az egyetlen, aki felfigyelt az algériai bunyósra. A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és a női 66 kilogrammosok között aranyérmes, vitatott nemiségű Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását. nagy kérdés, hogy melyik nem kategóriáiban, ugyanis az orvosi vizsgálatok szerint a szervezetében magas volt a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak.

„Hamarosan belépek a profi ökölvívás világába, bár még nem döntöttem el, hogy pontosan hol fogok versenyezni” – idézte az algériai olimpiai bajnok szavait az újság.
A 25 éves Helif mondhatni hirtelen érdeklődését a profi boksz iránt vélhetően elősegítette a fentebb már ismertetett ENSZ-ajánlás, ami ugyan nem kötelező érvényű, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság könnyen magáévá teheti Reem Alsalem ötleteit. Ugyanis Helif olimpián való indulása világszerte viharokat kavart, és széles körben elítélték a NOB-ot, amiért engedélyezte a férfias kinézetű és ütőerejű algériai bokszolónak, hogy a nők között léphessen szorítóba.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!