„Ilyen a sportos big brother” – bekamerázta a szobáját a magyar olimpikon Párizsban

A magyar sport történetének legnagyobb botrányai közé illik, ami 2021-ben két sportlövő, Péni István és Sidi Péter között történt: előbbinek pozitív lett a doppingtesztje, miután utóbbi betört a szobájába, és vélhetően belekevert valamit az italába. Az ügyészség három és fél évig tartó nyomozás után vádat emelt Sidi ellen, ennek kapcsán mesélte el a felkavaró történetet Péni, aki azóta bekamerázza a szobáit, Párizsban, az olimpián is így tett.

2024. 10. 10. 12:03
Mészáros Eszter és Péni István a párizsi olimpián. Fotó: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egész ügy 2021 márciusában, az újdelhi világkupán azzal kezdődött, hogy Péni Istvánt a légpuska döntője előtt hasmenés kínozta, majd áprilisban kiderült, hogy pozitív lett a doppingtesztje a furoszemid nevű tiltólistás vízhajtó miatt, amit tudomása szerint nem szedett. Így elkezdett nyomozni, az indiai hotelből kikért felvételeken pedig az látszott, hogy a gyanú szerint a magyar válogatott csapattársa, Sidi Péter jogosulatlanul bement a szobájába, és belekevert valamit az italába.

PÉNI István
Péni István már elővigyázatos. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Péni bizonyította az igazát, felmentették a doppingvádak alól, az azóta román állampolgárként versenyző Sidi viszont többször is visszautasította a mérgezés vádját. A csaknem három és fél évig tartó nyomozás után október 3-án döntött úgy az ügyészség, hogy vádat emel Sidi ellen, méghozzá koholt bizonyíték szolgáltatásával elkövetett hamis vád miatt.

– Én abban a pillanatban csak arra gondoltam, látom, hogy a vesztemet akarják, sportszerűtlenül ki akarnak szedni a versenyből – nyilatkozta Péni a Telexnek arról, hogy mit érzett, amikor megtudta, hogy betörtek a szobájába. – Magamban mérgezésnek mondom, jogilag pedig, ahogy feltehetően a benyújtott vádirat is mondja, meg akarta téveszteni az a valaki a hatóságokat koholmánnyal, és hamisan doppingolónak akart beállítani.

Péni szerint Sidi Péter azóta is zaklatja őt a versenyeken, a párizsi olimpián is megpróbálta megzavarni őt, és rémálmai is voltak emiatt.

– Zavarni akar, nem hiszem, hogy a rajongás hozza a közelembe, nem akar békén hagyni. Nemcsak az olimpián »szurkolt« nekem, hanem szinte az összes versenyen felvesz kamerával, a granadai világkupán öt méterről. Most, hogy ezeket a dolgokat elmondtam, nem tudom, hogy éjjel ezzel fogok-e álmodni. Voltak rémálmaim, amikben menekülök. Az álmaimat már uralom, és nagyjából egy éve nyertes helyzetben vagyok az álmaimban is, minden egyes alkalommal.

Arról is beszélt a Los Angeles-i olimpiát célba vevő, vb- és Eb-érmes sportlövő, hogy elővigyázatosságból már bekamerázza a szobáit.

– Az én életemhez már hozzátartozik, hogy mindegyik szobát, ahol lakom, bekamerázom. Ezt az olimpián nemcsak megértette, hanem támogatta Pekler Zalán, aki a szobatársam volt, és aki az elmúlt három évben szinte az állandó társam volt. Ilyen a sportos big brother.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.