Kívülről talán úgy látszik, de nem vitték mészárszékre a fiatalokat

Két utánpótlás-nevelő műhely csapata is szerepel a női NB I A csoportjában, de az eddig eltelt hat forduló sima vereségeket hozott a számukra. Kívülről nézve úgy tűnik, mintha a Dávid Kornél Akadémia és a Soproni Darazsak vezetői „mészárszékre” vitték volna ezeket a fiatalokat, ám a döntés hátterében alapos megfontolások húzódnak meg.

2024. 11. 13. 5:17
Janzsó Alíz már eddig is bizonyította a tehetségét, a Soproni Darazsak most már esélyesebbek a folytatásban a sikerre. Forrás: sopronidarazsak.hu/Tóth Zsombor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pszichológus is dolgozik a csapat mellett

Sopronban eltérő volt a helyzet, amikor a Darazsak nevezéséről dönteni kellett. Ott van eredményes felnőttcsapat, nem is akármilyen, a Sopron Basket két és fél éve megnyerte a kontinens legrangosabb sorozatát, az Euroligát. A gond itt éppen ebből adódik: a tapasztalatok szerint két-három év alatt legfeljebb egy saját nevelésű játékost lehet feladni egy ilyen erejű, minőségi légiósokat is alkalmazó keretbe, ugyanakkor mindig van nyolc-tíz olyan fiatal, akiből nagyon jó A csoportos kosárlabdázó lehet.

– Nehéz döntés volt, de végül belevágtunk – mondja Czukorné Hollós Anna szakmai igazgató. – A szülőket is beavattuk, pszichológus is dolgozik a csapat mellett, de a szakmai stáb és az akadémia vezetése is odafigyel a játékosokra, akik hihetetlenül színvonalas edzésmunkát végeznek. 

Pszichésen át kell vészelni ezt az időszakot, hogy a tavasszal már szintet tudjanak lépni, és bennmaradjunk az A csoportban. A két fiatal szerb játékosunk is 18 és 19 éves, jövőre már ők is magyarnak számítanak majd.

Az biztos, hogy az élvonalbeli szereplésnek köszönhetően a jövő nyári korosztályos Európa-bajnokságokon ezek a kosarasok már magas szinten teljesítenek majd, azaz a döntésünk a magyar kosárlabda érdekeit is szolgálja. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.