Megint balhéztak a románok – félbeszakadt a Koszovó elleni meccs

Bukarestben ismét botrányba fulladt a Románia–Koszovó-összecsapás a C divízió 2. csoportjában. A román szurkolók – akárcsak a tavalyi Eb-selejtezőn – a lelátóról az önálló Koszovó létezését firtató rigmusokat skandáltak, Szerbiát éltették. A vendégcsapat játékosai egy darabig tűrték, majd a találkozó lefújása előtt levonultak a pályáról. A meccs félbeszakadt, az UEFA későbbre ígért tájékoztatást.

2024. 11. 16. 9:26
A román ultrák megint szidalmazták a koszovóiakat Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bukarestben botrányba fulladt a Románia–Koszovó-összecsapás a C divízió 2. csoportjában. A botrány szinte előre kódolható volt, ugyanis a csoportot vezető románoknak és az őket három pont lemaradással követő koszovóiaknak is volt esélye csoportelsőként feljutni a két válogatott bukaresti meccse előtt. Ráadásul a két válogatott tavaly, az Európa-bajnoki selejtezőn is botrány tört ki, ugyanis a román ultrák hangos „Szerbia, Szerbia” kántálással fogadta a Szerbiától 2008-ban, súlyos etnikai zavargások és harcok után elszakadó Koszovó játékosait, majd egy „Koszovó Szerbia” transzparenst is feltartottak. A játékvezető akkor a 18. percben félbeszakította a találkozót, majd egy 50 perces szünetet követően folytatódhatott a mérkőzés, ami 2-0-s román sikerrel ért véget.

A pályán is igencsak feszült volt a légkör a román és a koszovói játékosok között. Fotó: Getty Images

A felek idén a Nemzetek Ligájában már egyszer találkoztak egymással, és a koszovói meccs is kis híján botrányba fulladt, ugyanis a hazai nézők törlesztettek, szidták a románokat, sőt, nem egy esetben megdobálták őket. Ott a bírónak nem kellett végül közbeavatkoznia, ám ez a találkozó már jelezte, a pénteki, Bukarestben rendezendő meccs újabb feszültséget generál majd. Nos, be is jött mindez, ezúttal ismét a román ultrák folyamatos cselekedetei miatt.

Maga a mérkőzés is eléggé feszült volt a szurkolói rigmusok nélkül, ugyanis a játékvezetőnek tíz sárgát kellett kiosztania az ideges, és egymás rugdosására odafigyelő játékosoknak – mindkét válogatott ötöt-ötöt kapott –, ám gól nélkül ugyan, de úgy tűnt, sikerül befejezni a meccset. Aztán a hosszabbítás harmadik percében előbb Denis Alibec és Amir Rrahmani összeakaszkodott – több sem kellett a többi játékosnak –, aminek az lett a vége, hogy a koszovóiak elhagyták a pályát, miközben a román közönség Koszovó létezését tagadva Szerbiát éltette. Ezt követően a vendégcsapat játékosai még a saját szövetségi kapitányuk kérésére sem voltak hajlandók visszatérni és lejátszani a hátralévő egy-két percet. A meccs így félbeszakadt, az UEFA honlapján későbbre ígért tájékoztatást.

Mircea Lucescu szerint a román ultrák semmit sem csináltak

Természetesen a románok kikeltek a vendégek viselkedése ellen, ők a koszovóiakat okolják a botrány miatt. Mircea Lucescu egyenesen felháborítónak tartotta a koszovóiak viselkedését, ami szégyen valamennyi sportolóra nézve. Megvádolta a vendégeket azzal, hogy mindezt azért tették, mert a pályán nem tudták kivívni a továbbjutáshoz szükséges győzelmet.

– Ez az egész megengedhetetlen, nem volt okuk rá. Nem skandáltunk semmit, ők csak egyszerűen látták, hogy nem tudnak nyerni, ezért máshogy próbálkoztak ellenünk. Amikor náluk játszottunk, a szurkolóik tárgyakat dobáltak felénk, mi mégis tűrtünk és a játékkal foglalkoztunk. A mi szurkolóink semmi rosszat nem tettek, még transzparenseket sem láttam – jelentette ki Lucescu, majd hozzátette, szerinte az igazságos döntés az lenne, ha az UEFA fegyelmi bizottsága Romániának ítélné a három pontot. Az UEFA még nem döntött arról, hogy milyen következményei lehetnek a meccs félbeszakadásának.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.