A megreformált Bajnokok Ligájában a címvédő Real Madrid három forduló után „csak” hat ponttal áll – a második körben nagy meglepetésre 1-0-ra alulmaradt a Lille otthonában –, a királyi gárda a 36 csapatos tabellán csupán a 12. helyet foglalja el. Így bele kell húznia, mert az alapszakasz végén, a nyolc forduló eredményei alapján csak az első nyolc helyezett jut be rögtön nyolcaddöntőbe. A Milan eddig mindössze három pontot gyűjtött, ezzel a 25., vagyis éppen kiesne, hiszen majd a 9–24. helyezettek játszanak élet-halál meccset a továbbjutásért. A La Ligában második helyen álló Real a hét végén nem lépett pályára, a Valencia elleni bajnoki meccsét elhalasztották a délkelet-spanyolországi árvízkatasztrófa miatt, a Milan a Serie A-ban 1-0-ra nyert a Monza otthonában, de csak a hetedik a tabellán.

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool a Bajnokok Ligája-tabellán százszázalékos mérleggel (ezt még az Aston Villa mondhatja el) a második helyről várja a negyedik kört, amelyben a német bajnok Bayer Leverkusent (6.) látja vendégül. Az angol sztárcsapat a BL-ben és a bajnokságban is nagyszerűen teljesít, a Premier League tabelláját vezeti, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a Brightont. Igaz, a szombati bajnokin nem játszott igazán jól az együttes, az első félidőben a magyar válogatott csapatkapitányával a soraiban csak szenvedett és 1-0-s hátrányban volt, szünet után azonban Arne Slot cseréi beváltak és sikerült a fordítás.