Bíróbotrány! Révész Attila kiosztotta az MLSZ-t és a slimfittes játékvezetőket

Révész Attila akkor is a visszhangos nyilatkozatairól volt ismert, amikor a labdarúgó NB I-ben a Kisvárda csapatának első embere volt, és nem változott meg most sem, amikor az együttes a másodosztályban szerepel, és a harmadik helyen áll. Révész Attila, aki jelenleg a Kisvárda sportigazgató-vezetőedzője, ma alaposan kiosztotta a Magyar Labdarúgó-szövetség bíróküldését.

2024. 12. 05. 18:54
Révész Attila
Révész Attila Forrás: Nemzeti Sport /Földi Imre
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Visszatérve a barcikai ügyhöz, meglehet van rá más magyarázat is, hogy a meccs után szinte azonnal felmondott a munkahelyén a spori, de mindenképpen összeesküvés-elméletekre is adhat okot. Ugyanakkor egyértelművé is teheti, hogy ezek az esetek nem a véletlen művének kategóriájába tartoznak. Bízom benne, hogy inkább a játékvezetői küldő bizottságnak a felületessége, trehánysága vagy adott esetben a hozzá nem értése, mintsem szándékosságot kellene benne felfedeznünk. Még úgy sem, hogy az eredetileg egri, tehát Heves vármegyei spori gazdasági okokból kifolyólag nem mondja el a teljes igazságot, mert ha bejelenti életkörülménye megváltozását, akkor több borsodi csapat mérkőzéseitől elesik, Hevesben pedig nincs NB II-es klub – fogalmazott Révész Attila.

 

A Kisvárda sportigazgató-vezetőedzője ezt követően a következőket mondta:

– Ráadásul olyan információk is eljutottak hozzánk, hogy az ő mentorait korrupciós ügyek miatt eltiltották, köztük olyan személyt is, aki a szűk családi köréhez tartozik, a hajlam pedig öröklődhet. Tehát nem a legjobb pedigrével rendelkezik. Mindenkinek az az érdeke, hogy az ilyen kétes eseteket kizárjuk.
 

Révész Attila általánosságban is beszélt a hazai játékvezetőkről, és az alábbi gondolatmenetével is borítékolhatóan nagy vihart kavar:

– Tudom, az utóbbi időben nagy gondban van a játékvezetői testület, kevés a bíró, nem véletlen, hogy hirdetések által próbálnak toborozni, mert nagyon nehéz játékvezetőt találni. Mégis ezek a „slimfittes”, külalakra, a nadrágba húzott mezükkel különösen jól mutató, egyenes futással pályára lépő sporik kevesebb valódi személyiségjeggyel rendelkeznek, mint akikhez hozzászoktunk az utóbbi években. Még ha nem is feltétlenül magazinok címlapjára kívánkozó megjelenésű játékvezetőket foglalkoztatnak az élvonalban, de az ő kisugárzásuk, kommunikációjuk, személyiségük sokkal barátságosabb, és azért ezt az érzést már a magunkévá tettük. 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.