Szoboszlai Dominik minden bizonnyal sosem fogja elfelejteni a vasárnapi, Tottenham elleni meccsét. A magyar válogatott csapatkapitánya ugyanis góllal és gólpasszal vette ki a részét abból, hogy a Liverpool 6-3-ra nyert Londonban a Spurs ellen, és ezzel megerősítették a vörösök a vezető helyüket a bajnokság élén: az előnyük immár négy pont az eggyel több meccset játszott Chelsea előtt. Szoboszlai a brit lapok szerint az eddigi legjobb meccsét játszotta azóta, hogy a Liverpoolba igazolt – ne felejtsük el, pár hete ugyanezt mondták a Manchester City elleni rangadó alkalmával is –, ami igazolja, hogy a magyar középpályás, aki november 24-e után volt újra eredményes, kirobbanó formában játszik egy jó ideje. Nem véletlenül emelte ki a középpályás teljesítményét a csapat menedzsere, Arne Slot is.

– Ma a hat gólon kívül szerintem akár többet is szerezhettünk volna. A mai találkozó hőse egyértelműen az egyaránt duplázó Mo Szalah és Lucho Diaz volt. De igazságtalan lennék, ha nem említeném meg velük egy sorban Szoboszlai Dominik teljesítményét, aki gólt és gólpasszt is adott. Emellett a támadó feladatai mellett a labda nélküli játékban is kiválóan játszott, hibátlanul valósította meg azt, amit a meccs előtt kértem tőle. Nem láttam minden meccsét, mivel nekem ez az első évem a klubnál, míg neki a második. Nem először nyújtott extra teljesítményt, de mindenképp ez volt az egyik legjobb mérkőzése – jelentette ki a Liverpool hivatalos honlapján Slot.
Természetesen a nagy győzelmet követően a magyar légióst is megkérdezték a mérkőzéssel kapcsolatban. Szoboszlai elmondta, sokkal jobb ilyen, támadó felfogásban játszó ellenféllel találkozni, mint azok ellen, akik csak azzal a céllal lépnek pályára a Liverpool ellen, hogy kibekkeljék valahogy a meccset.
– Rengeteg terület volt a védők mögött, nekünk pedig megvannak a minőségi játékosaink, akik megfelelő időzítés mellett temérdek helyzetet dolgozhatnak ki. Elég a gólomra vagy a másik nagy helyzetemre gondolni, szinte az összes kontránkra – állította a magyar válogatott csapatkapitánya.