Amikor a Liverpool drukkerei azzal heccelték Pep Guardiolát a Manchester City elleni rangadón, hogy a kirúgásáról énekeltek az Anfielden vasárnap, a spanyol hatost formált az ujjaival válaszként. Hat bajnoki címet nyert eddig a City élén 2016 óta, miközben a Liverpool az elmúlt harminc évben egyet, azt is 2020-ban, egy a Covid-járvány miatt három hónapra felfüggesztett, hektikus idényben. Most mégis az a helyzet, hogy Szoboszlai Dominik éllovas csapata 11 ponttal előzi meg Cityt, így Guardiola a liverpooli szurkolóknak mutatott cinizmusa után magyarázkodhatott.

– Nem számítottam rá, hogy az Anfielden a szurkolók az én kirúgásomról énekelnek. Talán megérdemelném, hogy kirúgjanak, de talán a mostani eredmények ellenére azért van még meg az állásom, mert korábban rengeteg trófeát nyertünk együtt – fogalmazott a spanyol.
Valóban meglepetés lenne, ha Guardiolát kirúgná a City, főleg azért, mert a manchesteri klub épp a jelenlegi nehéz helyzetben, novemberben jelentette be, hogy két évvel, 2027-ig meghosszabbította a szerződését. Ez persze még azelőtt volt, hogy a City zsinórban négy bajnokit elveszített és mostanra hét tétmérkőzés óta nyeretlen, amire még nem volt példa az edző karrierjében.
Mégis a Liverpool elleni 2-0-s vereség az, ami egyfajta Rubicon lehet, ahonnan már nincs visszaút. Azzal, hogy 11 pontra nőtt a különbség a két csapat között, az elmúlt években a Premier League-et uraló City mintha már december elején kiszállt volna a bajnoki címért való versenyfutásból. Korábban csak háromszor fordult elő a PL történetében, hogy ekkora hátrányból egy csapat bajnok tudott lenni, a 90-es évek óta pedig egyszer sem. A Sir Alex Ferguson-vezette Manchester United kétszer jött vissza 12 pontos mínuszról (1993, 1996), az Arsene Wenger-féle Arsenal pedig 13 pontos hátrányból húzta be az aranyat 1997-ben egy tavaszi tízmeccses győzelmi sorozattal.
Pep Guardiola csapata még mindig a legjobb lehetne?
Guardiola eddig rendre a pole pozícióból indulva, a legjobb csapattal lett bajnok, most az a kérdés, hogy képes-e hátulról az élre törni. A Daily Mail által közölt számok azt mutatják, hogy lehet esélye rá. Bármilyen meglepő, a City az egyik legfontosabb statisztikában, a várható gólok számában (xG) a legjobb az idényben. Átlagban 2,08 a City xG-je, ami a legmagasabb, a második a Tottenham (1,81), a harmadik a Liverpool (1,72). Ezen túl védekezésben is Guardiola csapata vezeti a rangsort, átlagosan mindössze 1,05 xG-t engedélyez az ellenfeleinek – itt is a Tottenham (1,15) a második, a Liverpool (1,18) a harmadik.