– Michael Smith egy szarvasmarhatelepen robotolt , Michael van Gerwen burkolóként melózott, Rob Cross villanyszerelő volt, és még lehetne folytatni a világbajnokok sorát, akiknek hétköznapi munkájuk volt, mielőtt profik lettek. Mintha sose lenne késő és bárki képes lehetne rá. Mi kell hozzá?
– Ha leegyszerűsítjük, akkor egy tábla és egy nyílkészlet, ami kb. annyiba kerül, mint egy minőségibb focilabda. Az igazán drága tétel a rengeteg idő és a kitartás. Bárki képes lehet magas szintre eljutni, aki beleteszi a szükséges munkát. A darts gyors sikerélményt ad, odaállsz három nyíllal a kezedben, és eltalálod a táblát, az már siker. Aztán már tudod nagyjából egy helyre dobni a nyilakat, az újabb siker. Ami ezután jön, az a vízválasztó. Ez egy finom motoros mozdulatsor, ami során ha csak egy millimétert hibázol, az már két és fél centis tévedést jelent a táblánál. Az minimum egyszektornyi mellédobás, de kettő is lehet. A rendszeresség a lényeg. Egy jó dartsjátékos, egy évben 365 napon dob, hogy ne kopjon meg a mozdulat. Olyan ez, mint a kézírás: gyerekként, amíg gyakoroljuk, gyöngybetűkkel írunk, aztán felnőttként, ahogy egyre kevesebbet használjuk, egyre rondábban. Ezeket a finom mozdulatokat csak rendszeres gyakorlással lehet fenntartani.
– A vasárnap kezdődő darts-vb-n újra feltűnnek a 180-as táblák a közönség soraiban, amivel a legmagasabb pontszámú kört ünneplik. Háromszor a tripla húszasba dobni a nyilat a profiknak sem könnyű.
– Nekem az első három évben egyszer sem sikerült. Manapság sokan már néhány hónap gyakorlás után kiteszik a Facebookra, hogy megvan az első 180-asuk, ehhez képest az én pályafutásom katasztrofálisan indult. Három évig egyetlen meccset sem nyertem a versenyeimen. Sosem tartottam magam tehetségesnek, nekem minden egyes pontért meg kellett harcolnom. Vannak a zsenik, akik zsigerből ráéreznek a dobásra, vannak a melósok, akik rengeteg gyakorlás árán tanulják meg ugyanazt és vannak a zseni melósok, na őket hívjuk Michael van Gerwennek.
– Mennyit kell dolgozni, hogy valaki versenyképes dartsjátékos legyen?
– Három évbe telik a helyes technika elsajátítása, amikor már stabillá válnak a dobások. Ezután következik a finomhangolás, a pontosítás. Napi másfél-két óra gyakorlás arra elég, hogy úgy fejlődjél, mint az ellenfelek. Ennél többet beletenni, főleg munka mellett, nem könnyű. És akkor ott van még magának a versenyzésnek a megtanulása. Edzésen és versenyen dobni ugyanis két különböző dolog, egyik sem helyettesítheti a másikat.
A Barátok közt alatt edzett, de kézilabdázónak készült
– Téthelyzetben a legmagasabb szinten sem tudja mindenki kizárni a külvilágot, a világbajnok Gerwyn Price például fülhallgatót is használt, amikor zavarta őt a közönség.
– Ebben a sportban sok minden fejben dől el. Volt idő, amikor otthon a nappaliban edzettem, miközben a feleségem a Barátok köztöt nézte. Ki nem állhattam azt a sorozatot, és arra használtam, hogy ki tudom-e zárni a zavaró párbeszédeket, maximálisan a dobásra koncentrálva. De a legjobb módszer a versenyrutin megszerzése, és ehhez nem kell feltétlenül drága külföldi viadalokra utazgatni. Sok olyan történetet hallottam már, hogy valakik elértek szép eredményeket utánpótlásszinten, aztán hirtelen úgy érezték, hogy kinőtték a magyar bajnokságokat. Aztán mi történt? Semmi, eltűntek. Itthon is lehet versenyrutint szerezni.
– Mindig dartsozni akart?
– Én sportolni akartam, az volt az álmom, hogy profi legyek, abból éljek. Kézilabdáztam, és úgy hittem, abban fogom elérni ezt a célt.
– Miért nem sikerült?
– Budapesten, a XI. kerületben kezdtem utánpótlásszinten játszani, aztán viszonylag későn, 17 évesen beálltam a kapuba. Az egyik meccs előtt a kapusunkat elvitték sorozásra, és az edző megkérdezte, ki nem fél a labdától. Feltettem a kezem, én lettem a kapus, és olyan jól ment a védés, hogy ott ragadtam. Amikor továbbtanultam, informatikával akartam foglalkozni, és azért választottam Szombathelyen a számítástechnika-tanár szakot, mert ott volt erős főiskolai kézilabdacsapat, amibe egyedüli nem testnevelés szakosként kerültem be.
Az ottani első edzőm Konkoly Csaba volt, aki később elsőként vezette Bajnokok Ligája-döntőbe a Győri ETO-t. Volt egy nagyon jól sikerült idényem Szombathelyen, az NB I/B-s csapat bronzérmes lett, ott cserekapus voltam, a főiskolai bajnokságban pedig végig én védtem, és bajnokok lettünk egy elég erős mezőnyben.
Úgy volt, hogy a rá következő szezonban én leszek a kezdő kapus, de egy Veszprémből igazolt játékos mögé soroltak. Akkoriban volt ajánlatom Tökölről, hogy a főiskola befejezése után igazoljak oda, kapok tanári állást és szolgálati lakást is, de mivel egy évig nem védtem, ez a lehetőség elúszott.
– Hogy lett ebből darts?
– Sokáig csak annyi közöm volt a játékhoz, hogy az átkosban felnőve gyerekként volt egy tipikus szovjet szivacstáblánk otthon, fel volt lógatva, arra dobáltunk. Aztán nekem ez ennyiben maradt, jól elvoltam a kézilabdával. Az öcsém, Levente viszont dartsozott a soft szakágban, és épp abban az évben lett ifjúsági Európa-bajnok, amikor én abbahagytam a kézilabdát. Ekkor küldött nekem egy dartskészletet és egy címet, hol van Szombathelyen a helyi klub. Lementem egy edzésre, eldobtam az első három nyilat, és egyből tudtam, hogy nem is akarok mást csinálni.
Luke Littler Magyarországon is járt, a kisebb versenyek alapvetők
– A soft szakágban műanyag hegyű nyilakat és automata gépet használnak, jellemzően ezek találhatók meg idehaza a kocsmákban, a darts csúcsát jelentő PDC világbajnokságon és úgy általában a profi játékosok körében viszont a steel az elfogadott, amelyben acélhegyű nyilak vannak és fejben kell számolni. Szakmailag mi a legfontosabb különbség a kettő között?
– Amikor én elkezdtem játszani, itthon és a környező országokban a soft darts volt az elterjedt, de amilyen gyorsan csak lehetett, szinte teljesen átálltam a steelre. Softban nem lehet a jó dobótechnikát megtanulni, mert a lyukacsos táblába mindig egyenesen áll bele a nyíl, máshogyan nem is tud. Ezzel szemben a steelben ferdén is belefúródhat a nyíl a táblába, ami kapásból egy visszajelzés, hogy valami gond volt a dobómozdulattal. A szabályrendszerben is vannak fontos különbségek, például steelben csak a táblába beleálló nyíl számít, míg a softban elég, ha úgy üti meg a nyíl valamelyik része a táblát, hogy a gép találatnak érzékeli, és az máris pontot ér. Ezek miatt is tartják úgy, hogy aki softon tanult játszani, az steelen nem biztos, hogy jó lesz, viszont aki steelen rendesen elsajátította a technikát, az softban is erős.
– A legtöbben az ünnepi időszakban találkoznak a dartscal, megnézik a PDC világbajnokságot, és csak a piramis csúcsát látják. Milyen út vezet odáig?
– Van az amatőr világszervezet, a WDF, ami a klasszikus olimpiai sportágakra hajaz, ez alá tagozódnak be az országos szövetségek és a klubok. A PDC a profik ligája, ahová a versenyzők már közvetlenül, nem pedig klubokon keresztül juthatnak be. Kétségtelen, hogy a PDC a csúcs, de nagyon fontos lépcsőfokokat jelentenek a WDF versenyei. Sokszor hallom, hogy Rob Cross két év alatt lett világbajnok, de ez nem igaz, csak a PDC-ben töltött el két évet a 2018-as vb címe előtt, előtte ronggyá versenyezte magát a kisebb sorozatokban. Vagy ott van a tavalyi vb sztárja, Luke Littler, aki az első PDC-s évében 16 évesen döntőt játszott, de valójában már hatéves kora óta komolyan dartsozott, járt nálunk utánpótlás Eb-n is Magyarországon. Szóval a WDF-versenyek adják meg az alapokat, a PDC-ben pedig a 128 legjobb indulhat, aki az adott évre Pro Tour-kártyát kap.
