Kedden 9 mérkőzéssel hivatalosan is megkezdődött a Bajnokok Ligája 2024/2025-ös kiírásának második fél éve. Ami a szerdai kínálatot illeti: a korábbi, 18.45-ös sávban lép pályára a magyar válogatott játékosokat is foglalkoztató RB Leipzig, amely a portugál Sportingot fogadja. A hat forduló után is pont nélkül álló lipcseieknek már tét nélküli az összecsapás, az utolsó tavalyi játéknapon ugyanis matematikailag is eldőlt, hogy Gulácsiék már nem férnek be a tabella első 24 együttese közé, amely továbbjut az egyenes kieséses szakaszba. A jelenleg tízpontos portugáloknak ugyanakkor még megvan az esélyük erre (a Sporting a játéknap előtt a 17. helyen állt). A csapat új vezetőedzője, Rui Borges is azt reméli, hogy a németországi túra után jó helyzetből várhatják majd az utolsó meccsüket otthon, a Bologna ellen.

Megvan Ancelotti célja
A BL mostani idényétől alkalmazott új lebonyolítási rendszerben több nagycsapathoz hasonlóan még a címvédő Real Madrid sem biztosította be a helyét a folytatásban, a madridiak három sikerük mellett három vereséggel, így hat ponttal állnak, tehát nem vehetik félvállról az alapszakaszból hátralévő két találkozójukat. Az idén először a Salzburggal találkoznak hazai pályán.
– Ez egy fontos mérkőzés, hiszen hamarosan véget ér a BL ezen szakasza. Annyi pontot kell gyűjtenünk, amennyit csak lehetséges, és meglátjuk, hogy hová jutunk a tabellán. A szerdai mérkőzés kritikusnak számít ebből a szempontból. Jól kell játszanunk, ahogy a legutóbbi meccsen is tettük – mondta el a Real Madrid tegnapi sajtótájékoztatóján a csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti, akinek szavait a Penamadridista.hu idézte.
– Támadásban remekül teljesítünk a gólok és játék tekintetében, védekezésben viszont sokat kell javulnunk. Ez lesz az idény sikerességének kulcsa. Ha védekezésben javulni tudunk, akkor a végsőkig harcban leszünk minden sorozatban.
Riválisa pontvesztését kihasználva a Real Madrid éppen az előző hétvégén vette át a vezetést a spanyol élvonalban, ennek ellenére az utóbbi időszakban többször is felröppentek olyan hírek, amelyek szerint a következő szezont már nem Ancelotti vezetésével kezdik meg a spanyolok.