A magyar sport – a labdarúgást leszámítva természetesen – olimpiai ciklusokban létezik, s noha e tekintetben a januári kézilabda-világbajnokság még nem része a kvalifikációnak, a vb önmagában is komoly téttel bír. Ahogy azt a magyar válogatott balátlövője, Bodó Richárd lapunknak elmondta, ez az első lépés a Los Angeles felé vezető úton, így már most meg kell kezdeni a csapatépítést a három év múlva esedékes olimpiai játékokra. Emellett a csapatban évek óta ott „lapul” egy igazán nagy dobás – miért ne most jönne ez a felszínre?
Ahogy a lányok, úgy mi is hozhatunk egy bravúrt. Jó példa az, amit ők mutattak az Európa-bajnokságon. Magyarország tőszomszédságában játszunk majd, egészen biztosan sokan biztatnak bennünket majd Varasdon, szinte hazai pályán szerepelhetünk majd. Merjünk nagyot álmodni, szeretnénk négybe jutni! Ugyanakkor ne szaladjunk ennyire előre, meccsről meccsre kell építkeznünk
– mondta lapunknak Bánhidi Bence a magyar válogatott pénteki sajtónapján.
A játékosok nagyon könnyen ráhangolódtak az edzőtáborra. Már csütörtökön, a felkészülés első napján edzést vezényelt Chema Rodriguez szövetségi kapitány a felcsúti sportcsarnokban, pénteken pedig már kétszer, reggel egy futóedzésen, délután egy labdás edzésen várta a csapatot a tréner.
– Nekem nem volt szokatlan, hogy edzeni kell, még az ünnepek alatt is bajnoki meccset játszottam. Persze akik korábban végeztek, azoknak kicsit nehezebb volt belerázódniuk a munkába, de mindenki kapott feladatot az ünnepekre -fejtette ki Ilic Zorán.
A Hamburg légiósához hasonlóan többen is közvetlen karácsony előtt zárták a klubszezont, de a hazai bajnokságból érkezők sem pihenték végig a decembert. Már az ünnepek előtt is együtt készültek öt napot, majd utána egyéni programot kapta kapitánytól, amit mindenkinek el kellett végeznie a feltöltődésre szánt ünnepi időszakban.
A magyar válogatott január 7-ig Felcsúton készül a világbajnokságra, majd január 8-án a szerbiai Zomborban, 10-én Szegeden, a Pick Arénában játszik felkészülési mérkőzést Szerbiával. A világbajnokság első mérkőzését január 15-én Varasdon, Észak-Macedónia ellen játsszák 20 óra 30 perctől.
Az edzésen készült videónkat itt nézheti meg: