A Benfica szurkolói most alighanem arra gondolnak a Barcelona elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőbeli kiesést követően, hogy
nem elég nekik az úgynevezett „Guttmann-átok”, most kaptak még valakit, aki kizárólag veszedelmet hoz szeretett csapatukra.
Holott ezúttal szó sem volt arról, hogy 63 évvel ezelőtt, két zsinórban megnyert BEK-döntőt követően a klub tulajdonosa, António Mundrunga megtagadta volna a klub edzőlegendájától az egyébként jól megérdemelt fizetésemelést. Holott Guttmann Béla két év alatt megtette azt, amire a legjobb edzők azóta sem voltak képesek: 1961-ben a berni BEK-döntőben 3-2-re legyőzték a Kocsissal és Cziborral felálló Barcelonát – a katalánok két gólját a két magyar lőtte –, majd 1962-es BEK-fináléban Amszterdamban címvédőként a Real Madridot verték 5-3-ra, külön érdekessége a meccsnek, hogy ezúttal is egy magyar, Puskás Ferenc lőtte a döntőt elveszítő spanyol gigász valamennyi gólját.
Nincs fizetésemelés, száz évig ne nyerjen a csapat nemzetközi kupát
Guttmann úgy érezte, hogy ezek a sikerek megalapozták a fizetésének megemelését, ám a Benfica tulajdonosa arra hivatkozva, hogy mindez nincs is benne a szerződésében, megtagadta a kérés teljesítését. A magyar edzőlegenda annyira dühbe jött, hogy otthagyta a Benficát, ám mielőtt távozott megátkozta a klubot: a Benfica nem nyer nemzetközi kupát a következő száz évben!
És lőn, a távozása óta a lisszaboni klub minden nemzetközi fináléját – öt BEK-döntőt, két Európa-liga és egy UEFA-kupa-finálét – elbukta…
Ha most nem is ilyen tragédia érte a portugál csapatot, de úgy tűnik, Guttmann Béla után ismét van valaki, aki tönkreteszi a Benfica álmait. A portugálok a Bajnokok Ligája alapszakaszából a 16. helyen jutottak a rájátszásba, ahol a francia Monaco ellen egy 3-3-as döntetlen és egy 1-0-s győzelem után bekerültek a nyolcaddöntőbe, ahol az a Barcelona várt rájuk, amelyekkel az alapszakaszban már találkoztak. És a katalánok elleni meccseken természetesen ott volt a brazil Raphinha is, aki a Benfica számára szinte egy személyben a véget jelentette. A 28 éves támadó ugyanis az alapszakaszban a botrányos véget ért 5-4-es katalán sikernél kétszer – a győztes találatot a 96. percben szerezte –, a nyolcaddöntő első, Lisszabonban rendezett meccsén ő lőtte a győztes találatot (1-0), míg kedden este ismét duplázott (3-1), kiejtve ezzel a Benficát.