Cristiano Ronaldo emelt fővel akart távozni az az Alvalade Stadionból. Itt játszották a Nemzetek Ligája negyeddöntőinek a magyar szempontból legfontosabb visszavágóját Portugália és Dánia részvételével, a győztes ugyanis a magyar válogatottal azonos csoportba kerül – Írországgal és Örményországgal együtt – az őszi világbajnoki selejtezőkre. Az örmények egyébként vasárnap osztályozót játszottak a Nemzetek Ligája B divíziójáért, és Tbilisziben 6-1-re kikaptak Georgiától, a párharcot pedig 9-1-re veszítették el.

Visszatérve Cristiano Ronaldóra és a portugál válogatottra, ők 1-0-ás hátrányban léptek pályára, és a csütörtöki első meccs után rengeteg bírálat érte napjaink futballjának egyik legnagyobb sztárját és magát a csapatot is, mert Dániában lényegében semmit sem mutattak, és megérdemelt vereséget szenvedtek. Most azonban nekiestek a dánoknak, és éppen Cristiano Ronaldo tehette volna a legtöbbet, hogy a hátrány nagyon hamar eltűnjön, ám egy, a 4. percben az ő fellökéséért jogosan megítélt tizenegyest rendkívül gyámoltalanul végzett el, Kasper Schmeichel kényelmesen meg is foghatta a bal sarok felé igen lassan igyekvő labdát.
Gólzápor jött a szünet után
A következő párharcukat is a dán kapus nyerte, nagy bravúrral tolta a léc fölé Cristiano Ronaldo fejesét. A portugálok birtokolták a labdát, a vendégek kivárásra játszottak, de sokáig nem láthattak említésre méltó akciót a nézők, egészen addig, amíg egy öngóllal vezetést szerzett a hazai csapat: a 38. percben Bruno Fernandes szögletére két dán és Cristiano Ronaldo ugrott fel, Joachim Andersen érte el, és a fejéről a labda a jobb alsó sarokba hullott.
A szünet után a dánok váltani tudtak, veszélyesebbé váltak, aminek meg is lett az eredménye: az 56. percben Eriksen ívelt be szögletet balról, és Kristensen fejelt 6 méterről, a labda pedig ismét a jobb alsó sarokban kötött ki. Nagyon jó és változatos lett a mérkőzés, akadt helyzet mindkét oldalon, és először a portugálok erőfeszítéseit kísérte a szerencse:
Bruno Fernandes 25 méteres lövése a bal kapufáról a vetődő Schmeichelre, onnan pedig Cristiano Ronaldo elé pattant, aki éles szögből szépen emelt a hálóba. Nem sokkal később azonban Ruben Dias rossz hazaadását elcsípte Dorgu, majd pontosan adott középre, és Eriksen közelről egyenlített.
Ám folytatódott a gólfesztivál, a 86. percben Francisco Trincao bombázott a bal alsó sarokba, ezzel a rendes játékidő 3-2-vel zárult, jöhetett a hosszabbítás. Ez pedig portugál góllal kezdődött, a Schmeichelről kipattanó labdát Trincao helyezte a kapuba, és a 4-2-vel már Portugália állt továbbjutásra. Továbbra is nagy maradt az iram, Dánia támadott, de bánta, a házigazdák sokadik veszélyes kontrája végén Goncalo Ramos bebiztosította a továbbjutásukat, 5-2 lett a vége, és a portugálok a németekkel találkoznak az elődöntőben.