Úgy is fogalmazhatunk, soha nem látott összeállításban játszik a magyar labdarúgó-válogatott Törökország ellen vasárnap este a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóján . Már csak azért így igaz, mert Dárdai Bence ezúttal debütál. Erre számítani lehetett azok után, hogy Schäfer András és Nagy Zsolt (akik Isztambulban kezdők voltak), sérülés miatt ezúttal nem szerepelhet.

Vécsei Bálint két év után kap újra lehetőséget Marco Rossitól, s mivel Sallai Roland nem teljesen egészséges, Gazdag Dániel is bekerült a törökök elleni tizenegybe. Ő Isztambulban is játszott, igaz, csupán a 92. percben állt be. Íme, az összeállítás:
Dibusz – Fiola, W. Orbán, Dárdai M. – Bolla B., Vécsei, Dárdai B., Kerkez – Szoboszlai, Gazdag D. – Varga B.
A törököknél is van egy híres hiányzó
A törököknél a várakozásoknak megfelelően eltiltását letöltve ott van a csapatban Arda Güler, Merih Demiral viszont sérült, így a meccskeretbe sem került be.
Az első mérkőzésen, Isztambulban Törökország 3-1-re győzött, így a vasárnapi visszavágón, a Puskás Arénában Marco Rossi csapatának két góllal kell nyernie a hosszabbítás kiharcolásához, ha több góllal nyer, automatikusan megőrzi a tagságát a Nemzetek Ligája A osztályában, ha viszont csak egy góllal nyer vagy ennél is rosszabb eredményt ér el, kiesik a B divízióba.
A szurkolók vonulása a mérkőzés előtt: