Újabb legenda költözött el és csatlakozott az égi klasszisokhoz. A családja magyar idő szerint szombat hajnalban adott ki közleményt a közösségi médiában, hogy
76 éves korában elhunyt az ökölvívás legendás alakja, George Foreman (76-5, 68 KO).
A Big George néven ismert bokszikon immár újra együtt van félelmetes ellenfeleivel, Muhammad Alival (56-5, 37 KO) vagy éppen Joe Fraizerrel (32-4-1, 27 KO), akikkel az idők végtelenjéig idézhetik fel a profi ökölvívás legfényesebb időszakát, melynek főszereplői voltak. Az Ökölvívó-hírességek Csarnokának tagja pénteken, egy houstoni kórházban vesztette életét 76 éves korában.
Ő volt a királykategória legidősebb világbajnoka, aki 48 évesen és 106 naposan
Lou Savaresét (46-7, 38 KO) 1997. április 26-án pontozással legyőzte, így megőrizte a WBU világbajnoki címét.
Akitől még Mike Tyson is félt
– Hűséges prédikátorként, odaadó férjként, szerető apaként, büszke nagy- és dédapaként olyan életet élt, amelyet rendíthetetlen hit, alázat és cél jellemzett.
Humanitáriusként, olimpikonként és kétszeres nehézsúlyú világbajnokként mélyen tisztelték.
Az erő, a fegyelem és a meggyőződés embere volt, aki védelmezte az örökségét és fáradhatatlanul küzdött a jó hírének megőrzéséért a családja érdekében – olvasható a BBC cikkében a család közleménye. A legendától a sportvilág számos tagja mellett Mike Tyson is elköszönt közösségi oldalán, miután korábban bevallotta, még ő is tartott Foremantól.
A sosem felejthető Rumble in the Jungle
A ringben Big George néven vált ismertté, aki a sportág egyik legfigyelemreméltóbb és legmaradandóbb pályafutását építette fel. Amatőrben is felért a csúcsra, miután
1968-ban olimpiai aranyat nyert Mexikóban, majd profiként egyedülálló módon, 21 év különbséggel kétszer is megszerezte a királykategória világbajnoki címet.
Másodjára a világ legidősebb nehézsúlyú világbajnokaként. Emlékének a több mint ötven éve, 1974. október 30-án megrendezett Rumble in the Jungle (Bunyó a dzsungelben) elnevezésű ringháborúval adózunk, amely a XX. század legjobb meccseként vonult be a sporttörténelembe.
Ötven éve, 1974. október 30-án rendezték meg a kongói Kinshasában
minden idők egyik leghíresebb bokszmeccsét, amely Rumble in the Jungle (Bunyó a dzsungelben) elnevezéssel vonult be a sporttörténelembe.
A fullasztó trópusi hőségben vívott összecsapáson az esélytelenebbnek tartott Muhammad Ali az erre a meccsre kitalált és hibátlanul végrehajtott taktikának köszönhetően a nyolcadik menetben kiütötte az addig hibátlan mérlegű, regnáló világbajnok George Foremant és visszaszerezte a nehézsúlyú világbajnoki övet.
Foreman volt az esélyes, de Ali az egész világot meglepte
A XX. század legnagyobb ringháborújára mindkét fél remek szériával érkezett. Foreman egkkor 40, vereség nélküli meccsen volt túl, és 1973 januárjában szerezte meg világbajnoki öveit egy szintén legendás meccsen Joe Frazier ellen – két menet alatt hatszor küldte padlóra Fraziert –, majd ezután kétszer is sikeresen megvédte, mindkétszer egy gyors kiütéses győzelemmel. Ali a legtöbb riválisát megverte: szeptember 10-én, Inglewoodban kipontozta Nortont, majd további három ringcsatát nyert meg – köztük a Frazier elleni visszavágót is –, így kihívhatta a WBC és WBA nehézsúlyú világbajnoki övekért a regnáló bajnok Foremant.
Hatalmas várakozás előzte meg Foreman és Ali meccsét, és a szakértők egyértelműen a regnáló világbajnokot tartották a csata esélyesének.
Az akkori fogadási szorzók 98 százalékos esélyt adtak Foremannek a kiütéses győzelemre.
Utóbbi mellett a nyers erő, Ali mellett a gyorsasága és jobb technikai képzettsége szólt. Mint később kiderült, a taktikai képzettség valamennyinél nagyobb szerepet kapott a találkozón.
A nagy taktika, a dope-a-rope
A két bajnok helyi idő szerint hajnali négy órakor lépett a ringbe, hogy az amerikai nézők a csúcsidőben legyenek tanúi a küzdelemnek. Mindenkit, így ellenfelét is meglepve Ali agresszívan kezdte a mérkőzést, többször eltalálta Foremant, de nyilvánvaló volt, hogy nem bírhatja végig az általa diktált tempót. Ez nem is állt szándékában, előre kidolgozott taktikájának megfelelően a következő menetekben
a szorító rugalmas köteleire támaszkodva, védekezésbe vonulva hagyta, hogy Foreman olyan ütésekre pazarolja az erejét, amelyek nem találtak célba, vagy csak kart és testet értek, így nem tettek nagy kárt.
Ali később dope-a-rope névvel illette taktikáját.
Ali eközben újra és újra eltalálta a rekkenő hőségben egyre jobban fáradó ellenfelének fejét, akinek próbálkozásai nem jelentettek valós veszélyt Alira. A kihívó a nyolcadik menet végén eldöntötte a küzdelmet.
A gongszó előtt néhány másodperccel ellentámadásba ment át és egy ötütéses kombinációval kiütötte ellenfelét. Az utolsó balhorog felütötte Foreman fejét, akit aztán egy jobbegyenes küldött a padlóra.
Bár az addigi pályafutása során először padlózó Foreman kilencnél felállt, a bíró két másodperccel a menet vége előtt beszüntette az összecsapást. Az esélytelenebb Ali kiütéssel győzött és a boksztörténelemben Floyd Patterson után másodikként visszaszerezte a világbajnoki címet. Közvetlenül a mérkőzés vége után diadalittasan üvöltötte a tévékamerába: „Még mindig én vagyok a legnagyobb!”
A két bajnok hosszú évek után kibékült egymással
Foreman sosem tagadta, hogy bizony sokáig tartott, míg megemésztette a vereséget – sosem rendezték meg a csata visszavágóját –, állítása szerint évekig harag volt benne Ali iránt, majd egy 1981-es interjú során jött rá, hogy nincs értelme haragot tartani, egyszerűen kikapott és ezt el kell fogadnia. Ezután pedig barátok is lettek, s amikor a mérkőzést és a megelőző eseményeket megörökítő
When We Were Kings című dokumentumfilm 1996-ban elnyerte az Oscar-díjat, Foreman segítette fel a színpadra Alit.
És most a két bajnok újra együtt van, hogy közösen elevenítsék fel minden idők egyik, ha nem a legjobb ringcsatáját.
Isten veled, Prédikátor…
