Mbappét is elhomályosíthatja az univerzális zseni, akinek a combját érdemes figyelni

Már azzal felhívta magára a figyelmet, hogy a Liverpool ellen ő zárta le a tizenegyespárbajt, majd bemutatkozott a francia válogatottban, az Aston Villa elleni BL-negyeddöntőben rúgott bombagóljára pedig végképp mindenki felkapta a fejét. Nem alaptalan a feltételezés, hogy Desiré Doué lehet a közeljövő egyik állócsillaga a nemzetközi labdarúgásban. A Bajnokok Ligájában immár elődöntős PSG csupán 19 éves univerzális játékosa futballistacsaládból érkezik, az édesapja a gyerekkora óta egyengeti a pályafutását és a bátyja is válogatott játékos, igaz, Elefántcsontpart színeiben.

2025. 04. 16. 5:45
Desire Doué, a PSG tinije berobbant a nemzetközi elitbe
Desire Doué, a PSG tinije berobbant a nemzetközi elitbe Fotó: FRANCK FIFE Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az élen talán a 2021-es Eb-döntővel, amikor Marcus Rashford, Jadon Sancho, Bukayo Saka is elhibázta a büntetőt, számos esetet eleveníthetnénk fel a kínálkozó tanulsággal: kiélezett helyzetben nem tanácsos fiatal játékosokra bízni a tizenegyest. Luis Enrique, a PSG edzője erre az okoskodásra cáfolt rá a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján, amikor a második félidőben csereként beküldött Desiré Douét is jelölte a rúgók közé a tizenegyespárbajban. Doué volt a negyedik lövő a párizsiak közül, s neki adatott meg a dicsőség, hogy a mindent eldöntő gólt szerezze.

Ahogy a vezetőedző Luis Enruque, a Paris Saint-Germain legnagyobb sztárja, a Ousmane Dembelé is támogatja Desiré Douét
Ahogy a vezetőedző Luis Enruque, a Paris Saint-Germain legnagyobb sztárja, Ousmane Dembelé is támogatja Desiré Douét Fotó: Franck Fife / AFP

A 19 éves játékos az ősszel még többnyire csere volt, igaz, decemberben a Salzburg elleni meccen így is megszerezte első Bajnokok Ligája-gólját. A Liverpool elleni továbbjutás után a francia válogatottban is debütált, a Horvátország elleni Nemzetek Ligája-negyeddöntőben meg is hálálta Didier Deschamps bizalmát. A büntetőpárbajban a horvátok ellen sem remegett meg a lába. Egy hete aztán az Aston Villának rúgott bombagóllal végképp letette a névjegyét. 

Először arra gondoltam, beadom a labdát, aztán láttam, hogy nincs túl sok megjátszható társ, ezért úgy döntöttem, kapura lövök, és ennyi

elevenítette fel Doué a csodás találatot.

Az sem véletlen, hogy a visszavágón, amikor az Aston Villa 2-0-s hátrányból 3-2-re fordított, Luis Enrique a 19 éves reménységet küldte be, hogy tartást adjon a PSG-nek. Doué meg is oldotta a rá bízott feladatot, jól tördelte a játékot, a párizsiak nem is kaptak több gólt és bejutottak az elődöntőbe.

Mint Szoboszlaiéknál: az édesapa gyerekként edzette a fiát

Desiré Doué már utánpótláskorú játékosként is felhívta magára a figyelmet, de néhány hónapja még a vele egyidős Warren Zaire-Emerynek fényesebb jövőt jósoltak a PSG-nél. Most mégis úgy néz ki, Doué van lépéselőnyben. A szakemberek szerint a családi hátterének és ezzel összefüggésben a mentális erejének köszönhetően. 

Desiré Doué családja Elefántcsontpartról származik, a 22 éves bátyja, Guela, a Strasbourg jobbhátvédje az afrikai ország válogatottját erősíti, s az unokatestvére, Yann Gboho (Toulouse) is szép reményű labdarúgó. A Doué fivérek karrierjében az édesapjuk játszotta a legfontosabb szerepet, aki kiskoruk óta egyengeti a pályafutásukat. Minden utánpótlásedző rémálma, amikor a gyerekek édesapja pluszedzést vezényel a lurkóinak, de – csakúgy, mint Szoboszlai Dominik esetében – a Doué famíliában is bevált ez a módi.

Luis Enrique miatt választotta a PSG-t

Igaz, a Rennes évek óta a tehetségek felkarolásáról híres. Innen indult többek között Ousmane Dembelé (ma már PSG), Eduardo Camavinga (Real Madrid) és Mathys Telt (Tottenham Hotspur) karrierje is. Desiré Douéra tavaly nyáron csapott le a PSG. Többen sokallták az érte fizetett 50 millió eurót, pláne annak ismeretében, hogy az előző idényben még a Rennes-ben sem számított stabil kezdőnek, de ma már azt mondhatjuk, a párizsiak áron alul szerezték meg. Ráadásul a Bayern München is csábította őt, állítólag az döntött a PSG javára, hogy Luis Enrique letette a nagy esküt, megadja az esélyt a fiatal tehetségnek.

Desiré Doué univerzális játékos, fiatal kora ellenére roppant erős
A combizmait tessék figyelni! Fotó: Franck Fife/ AFP

Desiré Doué univerzális játékos

Desiré Doué talán legfőbb erénye, hogy kétlábas, univerzális játékos, szinte minden poszton megállja a helyét, magyarán: tud futballozni. A PSG-ben is játszott már szélsőként, irányítóként és belső középpályásként is. Fiatal kora dacára nem kell félteni a párharcoktól, olyan izmos lába van, mint egy rögbijátékonak.

– Désiré nagyszerű az egy az egy elleni játékban, kis területen is érvényesül, és a labdaszerzéshez is megvannak a képességei. Mindene megvan ahhoz, hogy érvényesüljön a mai PSG-ben – így jellemezte őt Luis Enrique.

Douénak nincsenek sztárallűrjei, a kortársaihoz képest komoly fiatalember – Párizsban nemrégiben egy könyvesboltban ismerték fel és csaptak le rá a rajongók –, a fejlődését látva megalapozott a jóslat: a következő években akár Kylian Mbappét is elhomályosítva a francia labdrúgás legfényesebb csillaga válhat belőle.

Desiré Doué 11-ese a Liverpool–PSG BL-nyolcaddöntő visszavágóján:

A PSG–Aston Villa BL-meccs összefoglalója, benne Doué gólja:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.