Faragó Tamás: Azt gondolom, hogy egy személyiség voltam, és remélem, az is maradok

Faragó Tamás világklasszis, legendás játékos, sikeres edző és szövetségi kapitány, emellett óriási, páratlan karakter. Utóbbiról tanúbizonyságot tett Szegeden nem olyan is régen, amikor a Mathias Corvinus Collegium meghívására a napfény városába látogatott Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó társaságában. Sokan voltak kíváncsiak a Nemzet Sportolójának történeteire.

Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja. Fotó: Illyés Tibor/MTI

 – Én azt gondolom, hogy a tehetségnek kötelessége is van. A tehetséget a magyar nyelvben még úgy is megfogalmazzák, hogy Isten adta tehetség, ami egy fölülről jött energiát jelent számomra. Ezt továbbítani kell az alkotás felé, és meg kell érinteni másokat is – mondta az olimpiai bajnok vízilabdázó.

Valójában nem tudom eldönteni még most sem, hogy én választottam a vízilabdát vagy a vízilabda választotta engem.

Tizenhárom éves korában kezdett vízilabdázni, tizenöt évesen már a felnőtt csapatban játszott, egy évvel később pedig már a válogatottban is helyet kapott. Ezek a tények azt igazolják a számára, hogy tehetséges lehetett, de ugyanakkor kiemelte: nagyon sokat tréningezett.

 – Mindig azt mondtam: lehet, hogy nálam nincs tehetségesebb fickó az uszodában, de hogy nálam többet sem tréningezik senki, az egészen biztos. Két dolgot kiemelnék: ez elsősorban az igényesség, a másik pedig a fogékonyság. Én azt hiszem, talán ez volt az a kettő, ami engem mindig továbblökött. Illetve még egy: a kultúra, amibe én bekerültem – rögzítette Faragó Tamás.

A vízilabda-társadalom mindig eredményes, ugyanakkor nagyképű, de van is mire. Ez nemcsak magát az eredményt jelenti, hanem azt is, hogy a tagjai kultúremberek, művelt emberek, és ennek megfelelően ez mindenképpen egy nagy segítség volt az én karrieremben végig

– mesélte.

Faragó Tamásnak nem volt szüksége jelölésre

Faragó Tamás amit elért játékosként és edzőként a karrierje során, az szinte felfoghatatlan és átadhatatlan pusztán a számokkal és statisztikákkal. Akár mint játékos, akár mint edző igazi jelenség volt mindig is. Emlékezetes, amikor 2020-ban, még mielőtt a Nemzet Sportolója címet megkapta volna, a következőt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban: 

– Azt gondolom, tévedésben vannak a szavazók. Nagyon régóta a nemzet sportolója vagyok, nincs szükségem arra, hogy a címre jelöljenek.

Ezen korábbi nyilatkozata kapcsán viccesen megjegyezte:  – Jobban szeretem, ha a hátam mögött dicsérnek, de a szembe dicséretet sem vetem meg. 

A megnyilvánulásai pont azt a stílust képviselik, mint a játéka anno: a zsenialitás mellett nem veszik el a racionalitás. A beszélgetésünk során felolvastam Faragó Tamásnak egy korábbi kommentet, ami jellemezni igyekezett őt, ez így szólt: „Faragó Tamás a magyar vízilabda Zlatan Ibrahimovica. Bár a labdarúgóval ellentétben ő legalább nyert fontos trófeákat.”

 – Sokfélét mondtak már nekem, ez mind-mind dicséret. Valójában én azt hiszem, akkor korrekt a dolog, ha a mögöttes tartalom is megvan. Természetesen én is azt gondoltam, hogy először nyerni kell, és utána lehet foglalkozni a PR-ral. Én ezt tudatosan felépítettem. Először nyertem, utána pedig, hogy még ismertebb legyek a mozdulataimban, játékomban, góljaimban, de akár a hosszú hajamban, a fülbevalóval, az egész megjelenésemben ezt is erősítettem. Azt gondolom, hogy egy személyiség voltam, és remélem, az is maradok – reagált a párhuzamra a korábbi BEK- és KEK-győztes játékos.

Budapest, 1978. augusztus 14. Gyarmati Dezsõ (b) szövetségi kapitány és Faragó Tamás vízilabdázó beszélget a medence szélén állva. A vízilabda-válogatott a nyugat-berlini vízilabda VB-re készül a Komjádi uszodában (Fotó: Petrovits László)

Edzőként is számos siker ért el Faragó Tamás. Ahol befejezte játékosként, ott kezdte edzőként: az Arenzano együttesénél két idényt töltött (1987–1989), majd hazatért és az OSC irányítását vette át 1990-ben. Ebben az évben nevelőklubja, a BVSC élére nevezték ki két évadra (1990–1992). Visszatért Olaszországba, ahol a Florentia gárdáját vezette egy éven át (1992–1993). Két év kihagyás után ismét Magyarországon vállalt munkát, méghozzá sikerei egykori helyszínén, a Vasasnál. Itt 1995 és 2000 között dirigált Faragó Tamás, aki ezt követően a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lett öt évre (2000–2005). 2005-ben világbajnoki címig vezette a magyar női vízilabda-válogatottat, amellyel négy évvel azelőtt vb-ezüstérmes lett. 2001-ben Európa-bajnok, 2003-ban Eb-2. második lett a női póló csapat az irányításával. Emellett 2002-ben világkupagyőztes, 2004-ben világliga-2. helyet ért e, továbbá a Vasassal kétszeres Magyar Kupa-győztes (1996, 1997).

A női válogatott szövetségi kapitányaként új jelenséget tapasztalt

Faragó Tamás az edzői pályafutását a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként zárta, nem is akárhogyan: világbajnoki és Európa-bajnoki címig, illetve második helyig vezette női pólósainkat. Arról, hogy a férfi válogatottat nem irányította, a következőt mondta:

 – A sors így hozta, miután Kemény Dénesnél jobb szövetségi kapitány nem kell. Nyilvánvaló, az a cél, hogy a Dini (Kemény Dénes – szerk.) helyére kerüljek, az fel sem merült. Ezért maradt a női válogatott, amit nem bántam meg – árulta el Faragó Tamás, aki egy nagy és érdekes különbséget tapasztaltak a nemek között:

Egy új jelenséget tapasztaltam, az pedig a nők racionális gondolkodása. Az nekem nagyon szimpatikus volt. A nők rendkívül racionálisak, mert ha valamiben megtalálják a rációt, azt megcsinálják. Mi, férfiak mindig okoskodunk, tehát nem könnyű a férfiakkal edzősködni, sok nehézséget okoz

– foglalta össze.

A válogatottal elért sikerei kapcsán stílusához méltó választ adott Faragó Tamás:

 – Én mindig nagyképű voltam, mindig arról beszéltem, hogy nekem nincs múltam, csak jövőm. Örülök neki, hogy megtörtént. Mindig arról beszélnek, hogy a jó, klasszis játékos az nem feltétlenül jó edző. Talán ezzel kicsit bizonyítottam azt is, hogy még ehhez is értek. Különben a játékosok csinálják az edzőt. Valószínű abban az időben, és ezt most már egészen biztos vagyok benne, olyan játékosaim voltak, akikkel lehetett nyerni – zárta gondolatait a volt szövetségi kapitány.