A győztes tehát Faragó Tamás 78 ponttal.
„Tonónak” a montreali olimpián az olaszoknak lőtt mesternégyese körülbelül akkora szenzáció volt, mint Puskás Öcsi négy gólja a mostanában oly sokat emlegetett 1960-as glasgow-i BEK-döntőn. Amúgy azoknak a fanyalgóknak üzenjük, akik szerint Faragó egymeccses pólós volt: Montrealban 22 góllal a torna messze legeredményesebb játékosa lett, a második helyezett olasz Ghibellini tizenkettőt kapirgált össze. Éremkollekciója szédületes: olimpiai arany (Montreal), ezüst (München), bronz (Moszkva), egy vb-győzelem, két második hely, két Eb-elsőség. A Swimming and Water Polo magazin már 1982-ben megválasztotta minden idők legjobb vízilabdázójának a 195 centis óriást, akit hosszú karjai és 48-as cipőmérete (lábtempó!) szinte predesztináltak erre a sportágra.

Fotó: MTI/OL-AP
„Mi mást is mondhatnék, óriási megtiszteltetés, hogy a kollégák engem találtak a legjobbnak – mondta a Magyar Nemzetnek a győztes. – Egy olyan csapatsportág képviselőjeként nyertem meg a szavazást, amely kilenc olimpiai elsőséggel büszkélkedik, és amelynek a meccseit a szurkolók kilencven százaléka sohasem látta, csak hallott róla, és úgy mondható pólórajongónak, hogy valójában nem is ismeri a sportágat. Ezek szerint nem lehet rossz a hírünk. Miután kilenc olimpiát nyerni egy csapatsportágban csak úgy lehetséges, hogy klasszisok sora nő fel az országban, közöttük a legjobbnak találtatni még úgy is megható, hogy a szavazás nyilvánvalóan szubjektív. De most fogjuk fel úgy, hogy a végeredmény objektív.”
Valóban: ennyi jeles szakember aligha tévedhetett.

Faragó Tamás mögött Kásás Tamás és Gyarmati Dezső a másik két dobogós.
2. Kásás Tamás (75 pont) – Ha Gyarmati volt a totális pólós, akkor mit mondjunk „Kására”? A legendás 1975–1976-os, Kemény Fecsó-féle generáció kiemelkedő alakja, kétméteres testmagasságával szó szerint is. A páratlan sikersorozatot az 1993-as veenendaali ifjúsági Eb megnyerése nyitja, aztán már nincs megállás. 1994-ben bemutatkozik a nagyválogatottban, junior Eb-győzelem, ezüst az 1995-ös bécsi Eb-n, világkupa-diadal, majd „csak” negyedik hely Atlantában, élete első olimpiáján. Az igazi áttörés az 1997-es sevillai Eb, a döntőben az ő mesterhármasával verjük 3-2-re a jugoszlávokat.