Azok után, hogy Oscar Piastri (McLaren) mindent vitt a Forma–1-es bahreini versenyhétvégén, Lando Norris (McLaren) Szaúd-Arábiában visszavághatott volna csapattársának. Az első szabadedzésen kívül, amely Pierre Gaslyé (Alpine) lett az első, az összeset megnyerte a brit, és az időmérő első két szakaszát is, de épp a legrosszabb pillanatban, a Q3 elején hibázott, így a pole helyett a tizedik hely lett az övé . Meglepetésre a Bahreinben szenvedő Max Verstappen (Red Bull) ugrott helyette az élre, egy századot vert a második Piastrira. Mögéjük George Russell (Mercedes), Charles Leclerc (Ferrari), Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), Carlos Sainz (Williams), Lewis Hamilton (Ferrari) és Cunoda Juki (Red Bull) sorakozott fel a rajtrácsra.
Piastri jól kapta el a rajtot

Verstappen óriási csatát vívott a nagyszerűen rajtoló Piastrival, és csak úgy tudta megtartani az első helyet, hogy levágta a sikánt. Ezzel csak részsikert ért el, mert előnyt szerzett a pálya elhagyásával, vagyis vissza kellett volna adnia a pozíciót Piastrinak, de mivel erre nem került sor, öt másodperces büntetést kapott, amire később ráfizetett.
Verstappen csapattársának, Cunodának is rosszul sikerült az első köre. A japán pilóta önhibáján kívül Gaslyval ütközött – mindkettejük számára véget ért a verseny, a többiek pedig a romok eltakarításának idejére felsorakoztak a biztonsági autó mögé.
Verstappen jól kapta el ezt a rajtot, ezúttal probléma nélkül megtartotta az elsőt helyet, amelyet végül csak a kerékcserék után veszített el. Először Piastri hajtott a bokszba, és el is rontották a cseréjét, de még így is a két körrel később cserélő Verstappen elé került, hiszen a négyszeres világbajnoknak le kellett töltenie a büntetését. Verstappen ráadásul beragadt Hamilton mögé, ezzel sok időt bukott. A csere előtt két másodperc volt az előnye, utána négy másodperc lett a hátránya Piastrihoz képest, és nem is tudta megközelíteni az ausztrált.
Norris lemaradt a dobogóról, helycsere az élen
Az élen nem alakult ki csata, de Leclerc a feljavuló Ferrarival üldözte Russellt a harmadik helyért, simán el is vette azt. Aztán Norris is felzárkózott a Mercedes mögé, és ő is könnyedén megelőzte Russellt. Ha kicsit tovább tart a futam, Norris Leclerc-t is elkaphatta volna, de így csak megérkezett a monacói pilóta nyakába, megtámadni nem tudta őt.