Már hetek óta tudni lehetett, hogy a több klub által is csábított Florian Wirtz a Liverpoolt választotta, a Vörösök pénteken pedig be is jelentették, hogy a Bundesliga egyik legnagyobb tehetsége náluk folytatja a pályafutását. Ez a fejlemény jelentősen átírta a Bayern München átigazolási stratégiáját, hiszen a bajorok első számú kiszemeltjükről maradtak le. A német rekordbajnoknak most új kiszemeltek után kell néznie, és a Bild értesülései szerint Szoboszlai Dominik két csapattársa, Cody Gakpo és Luis Díaz került a Bayern München célkeresztjébe. Mindkét játékos hosszú távú szerződéssel rendelkezik az angol klubnál – Gakpo 2028-ig, Díaz pedig 2027-ig kötelezte el magát a Vörösökhöz –, így a münchenieknek komoly tárgyalásokra kell felkészülniük. Ennek ellenére a bajorok eltökéltek, hogy legalább egyiküket Németországba csábítsák.

Az átigazolási piacon a Bayern München legalább egy, de inkább két támadót szeretne szerződtetni ezen a nyáron, különösen, hogy Leroy Sané a Galatasarayhoz igazolt, így a támadósorban jelentős űr keletkezett.