Ez tényleg minden idők legkiélezettebb Final Four mezőnye a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A szombati első elődöntőben a Győri Audi ETO KC ellen egyszer sem vezetett az Esbjerg, és bár a dánok a második félidőben háromgólos hátrányból is felálltak, a végén a magyar együttes 29-28-as győzelmével kvalifikálta magát a döntőbe. Per Johansson, a Győr vezetőedzője a lefújás után viszont azt mondta, ez volt a legnehezebb meccs az Esbjerg ellen, s olyan szintű koncentráltságra volt szükség, amire a szezon során egyszer sem.

Majd az MVM Dome közönsége egy még kiélezettebb meccset láthatott. A három magyarral felálló Metz jól kezdett, és a 39. percben hétgólos vezetésnél már Vámos Petráék szinte győztes helyzetbe érezhették magukat. Aztán, ami lehetett, az elromlott a franciaknál, az Odense óriási feltámadást produkált, a hosszabbításban pedig lélektani fölényét kihasználva megnyerte a meccset 31-29-re.
Örülhetett a Győr
A Rába-partiak szombati sikere után a szélső, Győri-Lukács Viktória a Magyar Nemzetnek azt mondta, fizikailag könnyebb lesz felkészülni a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléra, miután a vezetőedző rengeteg cserét hajtott végre az Esbjerg ellen.
Ha az ETO esetében arról beszélünk, hogy kevesebb mint 24 órája van felkészülni a mindent eldöntő meccsre, akkor az Odense még rosszabb helyzetben van. A hosszabbításos siker tíz perccel több játékot igényelt, és a későbbi időpont miatt is, csak szombaton 20 órakor ért véget a találkozójuk.
Győri-Lukács azt mondta, hogy már az esti elődöntő után elkezdik a videózást. Míg mindez megtörtént, addig a dánok még levezettek és a kötelező média köröket futották.

Az Odense tehát kevés dologba kapaszkodhat, de az idei eredmények és a rutin mindenképpen motiválhatja őket.
- A mostani idényben a csoportkörben már találkozott a két csapat. Ősszel nagy meglepetésre az ETO hazai pályán nagyon simán, 35-28-ra kikapott az Odensétől. A győriek egyetlen veresége ez volt az idei BL-kiírásban, az oly sokszor dicsért védelem ezen a meccsen feladta a szolgálatot. Igaz, hozzá kell tenni, Per Johansson számára ekkor sérülések és betegségek miatt sokan nem álltak rendelkezésre. Januárban, Dániában a Győr már javított és két góllal nyert.
- A 45 éves Katrine Lunde eszén továbbra sem igazán lehet túljárni. A sportág legendája télen igazolt az Odensébe, miután korábbi klubja, a Vipers megszűnt. A kapus az elődöntőben a második félidőben szállt be, és nem is akárhogyan. Húsz lövésből nyolcat megfogott (negyvenszázalékos védési hatékonyság). Ugyanakkor a magyar szurkolóknak, különösen a fradistáknak nem kell mesélni a másik hálóőr, Althea Reinhardt képességeiről.
Most még a dánokat, jövőre a Győrt erősíti
Különleges lesz a vasárnapi meccs Helena Elvernek, a dánok első számú irányítójának.
Az olimpiai bronzérmes kézilabdás érkezését a Győr már januárban bejelentette, így a BL-ben az utolsó meccse következik az Odense színeiben – ami a klub történetének első fináléja lesz éppenséggel.
Elver szombaton sok hibával játszott, kilenc lövéséből négy gólt szerzett, de az egész éves teljesítménye rendkívül kiegyensúlyozott, a 27 éves játékos a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében például 13-szor talált az FTC kapujába. Ole Gustav Gjekstad vezetőedző is utolsó dobására készül a kispadon, miután az idény végén a norvég válogatott kispadjára távozik.