Szomorú, rendhagyó születésnapi köszöntő – Simon Tiborra muszáj emlékezni

Nagy közhely, de igaz: felfogni is nehéz, mennyire rohan az idő. Simon Tibor szeptember 1-jén a hatvanadik születésnapját ünnepelhetné, akár együtt is bulizhatnánk a sörözőjében, de nincs már meg a söröző, és ami még szörnyűbb, nincsen már Simon Tibor sem. Simitől már több mint 23 éve négy kegyetlen ember elvette a további születésnapi ünnepek lehetőségét, ám a személyisége, a karizmája miatt könnyű úgy érezni, hogy velünk van. Rá emlékezünk személyes motívumokkal is. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Simon Tibor igazi vezéregyénisége volt a Ferencvárosnak. Szeptember 1-én a 60. születésnapját ünnepelhetné, ha 2002-ben négy kegyetlen ember nem

Dalnoki Jenő tette be őt először NB I-es felnőtt meccsen, de akkor is zömmel a juniorok között szerepelt, közben leszolgálta a katonaidejét, majd 1988 áprilisától alapembere lett a Fradinak. 

A következő évben a sportnapilap osztályzatai alapján a jobbhátvéd poszton a legjobb lett, és 1989. november 15-én a spanyolok ellen Sevillában bemutatkozhatott a válogatottban is – a következő hat évben tizenhatszor léphetett pályára a címeres mezben.

 És, ha itt tartunk, essünk is túl a kötelező számokon: Simon Tibor a Fradival Szuper Kupát, Magyar Kupát és három bajnoki címet nyert, a Ferencváros színeiben összesen 338 mérkőzést játszott, ebből 196 volt bajnoki, 87 nemzetközi és 55 egyéb hazai tétmeccs. 

Novák Dezső, a Fradi vezetőedzője a Bajnokok Ligájában Simon Tiborral és Lisztes Krisztiánnal

Simon Tibor azonban sokkal több volt, mint amennyit a számok elárulnak. Aligha tévedek azzal, hogy élete legjelentősebb meccse 1995. szeptember 13-án a Grasshoppers elleni találkozó volt Zürichben. A meccset óriási érdeklődés övezte, hiszen magyar csapat először került be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, amelyben akkor a sorozat nevéhez illően kizárólag bajnokok indulhattak. A svájci városban délelőtt még sütött a nap, de amikor a csapat elment sétálni egy parkba, már jócskán szemerkélt az eső, estére pedig már zuhogott. A kérészéletű Sportissimo heti magazin munkatársaként a csapattal együtt utaztam a stadionba. Amikor a busz a meccs helyszínének a közelébe ért, váratlanul körülvette több száz szó szerint bőrig ázott Fradi-szurkoló, és harsányan éltették a játékosokat. Simi leszállt közéjük, majd visszatérve a rá jellemző erővel jelentette ki

Ezeknek a srácoknak a többsége csóró, mégis eljöttek ide, itt állnak az esőben, sokuknak szállása sincsen! Értük muszáj megdögleni a pályán, ha valaki nem hajlandó, azt puszta kézzel szétszedem!

A véletlen úgy hozta, hogy szert tettem egy fotós akkreditációra, ezért az ömlő esőben a pálya mellől, egészen pontosan az egyik, az első félidőben a ferencvárosi kapu mögül néztem a meccset. Így közelről láttam, ahogy Simi többször is leordítja a kényszerből balhátvédet játszó Vincze Ottó fejét. A Nemzeti Sport tudósítója jól látta: 

hosszú időn át nem találta helyét, pontosan úgy játszott, ahogy a Fradiban eddig mindig, légüres térben mozgott, sok labdát eladott, rosszul és pontatlanul passzolt.

 Simon Tibor volt az, aki nem engedte csüggedni, minden egyes hiba után üvöltve űzte-hajszolta, hogy nincs semmi baj, majd a következő szituációban jó lesz. 

Simon Tibor mentette meg Vincze Ottót

Nem a Fradinak állt a meccs. Ismét idézhetjük a Nemzeti Sportot: „aztán jött az a bizonyos huszonhét másodperc, amikor csak azért nem kapott gólt a Ferencváros, mert angyalok fontak kerítést Hajdú kapuja előtt. Igaz, Simonék is alaposan besegítettek neki... Szűcs kegyetlen küzdelmet vívott Magninnel, a középpályásaink (talán Nyilas kivételével) jól őrizték a folyosóinkat, a törött kezű, de sokszívű Simon pedig minden lyukat betömött.” Igen, Simi törött kézzel és befáslizott bokával játszott – megalkuvás és zokszó nélkül.

Novák Dezső a szünetben érthető módon le akarta cserélni Vincze Ottót. Simon Tibor beszélte le róla, és a vezetőedző emiatt nem túl nyugodton ült le a kispadra a második félidőre. A többit tudjuk. A Ferencváros nyert 3-0-ra, és Vincze Ottó teljesítményének az értékelése így folytatódott a Nemzeti Sportban: 

A fordulás után azonban nagyot változott a játéka, kezdte megbecsülni a labdát, egyre jobban vigyázni rá, s ha csak tehette, mozgatta az egész csapatot, aztán lőtt két káprázatos gólt. (7)

Ha nincs Simon Tibor elszánt hite és szuggesztív egyénisége, nincs Vincze Ottó máig emlegetett két gólja, és talán a győzelem sincs meg. Másnap délelőtt a zürichi szálloda ókori római hangulatú wellness részlegében, a szaunában ülve minderről csak annyit mondott, hogy biztos volt benne, érdemes Ottót nyüstölni, ő tudta, mire képes, csak kicsit fel kellett lazítani.

Ahogy az emlékeinkben él a mai napig (Fotó: Nemzeti Sport)

Persze, előfordult, hogy melléfogott. Amikor két héttel a zürichi mérkőzés után jött az Üllői útra a Bajnokok Ligája címvédője, a bombaformában futballozó Ajax Amsterdam, Simi rábeszélte Novák Dezsőt, hogy ne klasszikus jobbhátvédet kelljen játszania. Később négyszemközt bevallotta, nem szerette volna egy az egyben találni magát a villámgyors Marc Overmarsszal. Csakhogy így, kicsit beljebb Jari Litmanent kellett volna semlegesítenie, aki három góllal vette ki a részét a hollandok 5-1-es győzelméből, igaz, az egyiket tizenegyesből szerezte. Utána kérdeztem Simit, miért nem ment közelebb a finnhez, mire pofonegyszerű választ adott:

Én mentem, de ő mindig elfutott.

Mindössze 34 éves volt, amikor kikopott a Fradiból, előbb a BVSC, majd a REAC játékosedzője volt, majd 2001 decemberében lett a Matáv Sopron vezetőedzője, és itt debütált szakvezetőként az NB I-ben – de csak kilenc mérkőzés jutott neki.  Simi ma, 2025. szeptember 1-jén ünnepelné a 60. születésnapját – így, feltételes módban. Harminchatnál több gyertya sohasem kerülhetett fel a tortájára, erről négy kegyetlen ember gondoskodott 2002. április 21-én. Az ítélethirdetéskor a bíróság így foglalta össze a történteket:

Simon Tibor hajnalban a fővárosi, II. kerületi, Lövőház utcai, Cafe Allure szórakozóhelyen összeszólalkozott az elsőrendű vádlottal, Galambos Jánossal, aki megütötte. Az erősen ittas sportoló ezután kimenekült a klubból, de három biztonsági őr, Országh Roland, Hegyesi János és Hajnal Attila utánaszaladt, és összeverte. A pillanatokkal később odaérkező Galambos János az éppen felállni készülő labdarúgót egy nagyobb ütéssel újra a földre terítette. Simon hanyatt esett, a járda szélébe verte a fejét. A súlyos koponya- és agysérülésekkel kórházba került sportember három nap és több műtét után a Szent János Kórházban halt meg. 

Ennyi. Illetve még annyi, hogy az éjszakai életben állítólag olyan emberekkel is került – nem csupán baráti – kapcsolatba, akiket jobb messziről elkerülni, ám a tragédiája így is felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság (FB) emberölés miatt Galambosra 12 év, a biztonsági őrökre pedig 8 és 10 év közötti szabadságvesztést szabott ki, de azt a döntést a táblabíróság 2005-ben megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte. 

Az új eljárásban Galambos bűnösségét már csupán halált okozó súlyos testi sértés, társaiét pedig garázdaság miatt mondta ki az FB, ítéletében pedig éppen annyi szabadságvesztést szabott ki rájuk, amennyivel a korábban letöltött előzetest beszámítva nem kellett börtönbe vonulniuk.

 Ezt a határozatot aztán 2007-ben az ítélőtábla csak a másodrendű vádlott esetében változtatta meg, és másfél éves szabadságvesztését két és fél évre súlyosította, csak neki kellett visszamennie börtönbe, és neki is csak hét hónapra. 

Fotó: arcanum.hu

Két nappal Simon Tibor halála után, április 25-én a Ferencváros bajnoki mérkőzésen 4-0-ra legyőzte az Üllői úton a Győri ETO-t, de ez a meccs nem a gólokról, nem a futballról szólt. A klub bejelentette, hogy visszavonultatta a 2-es mezt, azt a jövőben már senki sem használhatja a Fradiban. Az eredményjelzőre minden gól után Simon Tibor nevét írták fel, mintha visszatérve egymaga győzött volna. A szurkolók többször is elénekelték a Himnuszt, majd a lefújás után a játékosok tiszteletkört futottak, Lipcsei Péter magasba emelte a kettes mezt, rajta Simi fotójával, az emberek pedig zokogtak.

A tettesek már több mint másfél évtizede élik szabadon a világukat. Simon Tibor pedig bár Farkasréten nyugszik, továbbra is velünk van, a neve és a személyisége azóta sem merült feledésbe. Sokkal jobb arra emlékezni, amit rövid élete során adott nagyon sokaknak, mint felfoghatatlan és kegyetlen halálára. Ezért is muszáj ezt így mondanunk: Simi, boldog hatvanadik születésnapot!