
– Idővel felépült egy játékosgeneráció nálunk, amely bizonyította, hogy fel tudja venni a versenyt a világ legjobb válogatottjaival. Ez büszkeséggel tölt el minket. A világbajnokságon majd meglátjuk, mi történik. Ambiciózusak vagyunk, de nem akarunk túlságosan elrugaszkodni a valóságtól – nyilatkozta Berg, aki egy játékost külön kiemelt az olaszoktól, akire nagyon kell figyelniük.
Federico Dimarco elképesztő formában van, már tizenhárom gólpasszt osztott ki az idényben, a legjobb a Serie A-ban. Az Inter legnagyobb erőssége, hogy kiválóan menedzselik le a meccseiket. Jól kell védekeznünk ellenük, hogy kontrákból meglephessük őket
– árulta el Berg, aki maga sem panaszkodhat: a válogatott középpályás az öt gólja mellett tizenkét gólpasszt osztott ki eddig az idényben.
A norvég foci már beérte az olaszt?
A norvégok csatárlegendája, a 193 cm magas Tore André Flo két évet töltött a Siena csapatában az olasz Serie A-ban, az egykori támadó 52 évesen immár hazája U17-es válogatottjának edzője, s ez okból is figyelemmel követi az Inter csapatát. – Az Inter utánpótláscsapatában játszik a 2009-es születésű Matheo Arntzen, ő a norvég labdarúgás egyik nagy tehetsége, aki majd a válogatott nagy erőssége lehet – árulta el Tore André Flo, aki hozzátette , hogy az időjárás mellett egy dolog zavarhatja még majd az olaszokat. – A hidegnél jobban aggódnék a szél miatt. Az tényleg mindent megváltoztat. A közönség nagy zajt tud csapni, de az Inter játékosai ennél keményebb stadionokhoz is hozzászoktak. A műfű sem olyan rossz, sok csapat eleve úgy érkezik meg, hogy a pálya szörnyű lesz, ezért rossz a hozzáállásuk. Aztán amikor játszanak rajta, rájönnek, hogy kifejezetten élmény Norvégiában futballozni – mondta el a volt középcsatár, aki hangsúlyozta, hogy a norvég foci már az olasz futballt is megelőzte, és nem feltétlenül csak azért, mert olyan klasszisok, mint Erling Haaland vagy Martin Ödegaard náluk játszanak.
– Elég a válogatott eredményeire nézni, függetlenül attól, hogy legutóbb az olaszok kikaptak tőlünk a San Siro stadionban. Bizonyos értelemben a Bodö/Glimt a norvég foci fejlődésének a mintapéldája. Otthon nagyon jól szerepel, de idegenben is kiváló. Elméletben Olaszországban, a visszavágón is eredményes lehet a csapat. Gyors futballt játszik, s rendkívül összetartó: ha valaki hibázik, a másik azonnal próbálja kijavítani. A csapatkapitány, Patrick Berg a vezér, és a ő példa a csapattársai előtt – fejtette ki Flo, aki picit már a nyári vb-re is kitekintett.
A norvég válogatott véghezviheti azt, ami az én generációmnak nem sikerült. Lehet a torna meglepetéscsapata, akit senki sem akar ellenfélnek. Ha lehetett görög Európa-bajnok, miért ne lehetne Norvégia világbajnok?
– tekintett előre a norvégok legendás labdarúgója.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!