A 20 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Jekatyerina Alekszandrovszkaja az elmúlt három szezonban ausztrál színekben versenyzett. 2017-ben páros műkorcsolyázásban Harley Windsorral junior világbajnok lett, és a duó ott volt a 2018-as phjongcshangi téli olimpián is, amelyen a 18. helyen végzett. Szombaton hajnalban a lakásában egy cetlit találtak, amelyen a „szeretlek” szó állt. A sportolónő a közelmúltban veszítette el édesapját és apai nagymamáját, depresszióban szenvedett, pszichiátriai kezelés alatt is állt. Még januárban epilepsziás rohamai voltak, és az orvosok azt javasolták neki, hogy fejezze be az élsportolói pályafutását.
Alekszandrovszkaja tavasszal hazatért Moszkvába, de vissza akart utazni Kanadába, ahol edzett. A koronavírus-járvány, a határok lezárása miatt azonban nem tudta elhagyni Oroszországot. Az 5–tv.ru szerint pénzügyi nehézségei is voltak.
Jekatyerina Alekszandrovszkaja tragédiája megrázta a nemzetközi korcsolyasportot. „Sokkol bennünket Jekatyerina halála. Tehetséges korcsolyázó volt, aki nagyon fog hiányozni nekünk. Legmélyebb részvétünket fejezzük ki a családjának, barátainak, csapattársainak, mindannyian gyászoljuk” – írta ki a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség honlapjára a szervezet holland elnöke, Jan Dijkema.
Az Alekszandrovszkaja–Windsor duó a 2019-es Skate America rövid programjában: