Las Vegas, ami eltünteti a bűnöket, mint egy erkölcsi autómosó

25 éve mutatták be a Casinó-t, ami annak idején világhírű kasszasiker lett, külön bejáratú paródiája is készült (Maffia!), viszont furcsamód alul is értékelték: a kritikusok – már amennyiben kritikusok véleménye érdekes egy remekműnél – önismétlést kiáltottak Martin Scorsese, Robert De Niro és Joe Pesci korábbi sikerei (Dühöngő bika, Nagymenők) alapján, és az Oscar-díjak és jelölések is elmaradoztak (hogy aztán Scorsese A tégla remake-je alkalmával kapjon meg egy kvázi életmű-Oscart). Mai szemmel nézve a Casino kompromisszummentes remekmű, aminek alkotóit inkább az amerikai történelem egy izgalmas és véres szelete, semmint a gengszterfilm műfaja érdekelte – írja cikkében az Origó.

London, 2019. október 13. Al Pacino amerikai színész, Martin Scorsese amerikai rendezõ és Robert De Niro amerikai színész (b-j) érkezik a The Irishman címû filmjük bemutatójára a Londoni Filmfesztiválon 2019. október 13-án. MTI/EPA/Andy Rain Fotó: Andy Rain

Már-már sokkoló újranézni a Casinó-t: ma leginkább a 2008-as gazdasági világválság kulisszatitkait humoros formában feltáró, 2015-ös A nagy dobás juthat eszünkbe róla, ami nem is igazán vígjáték vagy dráma, hanem inkább egy dokumentumfilm A-kategóriás színészekkel. A Casino ugyan a filmtörténet egyik leghatásosabb flash forwardjával nyit (Robert De Niro főhőse, Sam „Ász” Rothstein felrobbantásával), ezt követően dramatizált jelenetek sorozata, azaz a hagyományos filmes történetmesélés helyett Scorsese fesztelenül bő hangalámondásos narrációval vázolja fel hősei, illetve az olasz-amerikai maffia és Las Vegas a hetvenes években összefonódó történetét.

Martin Scorsese és Robert De Niro
Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Talán nincs még egy film, amiben ennyi a szöveg (amihez persze hozzáad a film majdnem háromórás hossza is), és arra se nagyon látni példát, hogy egy film három narrátort használjon: Rothstein főhősével szinte párbeszédbe elegyedik, felesel Pesci karaktere, Nicky Santoro, sőt egyetlen jelenet erejéig csatlakozik egy mellékfigura, Frank Marino (Frank Vincent) is. Ász látszólag posztumusz narrátorként beszéli végig a filmet, a gyanútlanul narráló Santorót láthatóan meglepi és félbeszakítja saját agyonverése, Marino pedig a jelenetet kimerevítve számol be arról, mit gondolt akkor és ott, mintha csak a DVD audiokommentárjában beszélne. A szövegek nemcsak bravúrosak, de autentikusságban, profanitásban és szlenghasználatban is egészen különlegesek.

Egyfajta memoárfilmet látunk, pedig ezúttal – ellentétben a Dühöngő biká-val – nem memoár a film alapja, hanem az egykori maffiaspecialista újságíró, Nicholas Pileggi (egyben a film forgatókönyvírója és a Nagymenők szerzője) Casino: Love and Honor in Las Vegas című tényregénye, amihez képest természetesen megváltoztatták a kulcsfigurák nevét, így lett Frank Rosenthalból Sam Rothstein, Anthony Spilotróból Nicky Santoro, Geri McGee-ből pedig Ginger McKenna. Scorsese öntörvényűsége ráadásul nemcsak a történetmesélés, de az ahhoz tökéletesen találó stílus terén is megmutatkozik, elég mozgalmas kameramunkájára és vágására, valamint a korabeli slágerek klipszerű használatára gondolni.

A teljes cikket IDE KATTINTVA érhetik el.