– Ahogy vesszük. Kapásból azt feleltem: nincs. Szerettem színházba járni, miközben tartottam a pályától. Tudtam, hogy sok a buktatója, a színész sosem lehet a maga ura. Úgy képzeltem, az lesz a legjobb, ha választok valamilyen civil szakmát, és amellett működöm majd pódiumművészként, vagy a helyi, regionális rádió alkalmi bemondójaként. De aztán a tanárnőm mellett mások is mondogatni kezdték: próbálkozzam meg a színészettel. Volt már színpadi múltam is, ugyanis Pécsen nagy hagyománya van a Nemzeti Színházon kívül működő egyéb társulatoknak – ilyen például a Kisszínház –, amelyeknél megfordultam már kisebb-nagyobb szerepekben. Eldöntöttem: nagyon komolyan felkészülök a Színművészeti felvételijére, s ha elsőre bejutok, akkor színész leszek. Ha azonban nem, akkor nem próbálkozom többé. Szerencsém volt, több ezer jelentkező közül egyike lettem azoknak, akik bejutottak.
Lipics Zsolt színművész Fotó: Lipics Zsolt/origo.hu
– Akkoriban a felsőoktatásba bekerült srácokat egy évre elvitték katonának a tanulmányaik megkezdése előtt. Katonatiszt fiaként hol szolgált?
– Sehol. Kiderült, van egy szóra sem érdemes visszérproblémám, ami azonban még úgy is felmentést jelentett a katonaság alól. Nem bántam, hogy így történt.
– Az édesapja sem?
– Tudta, hogy szeretném elkerülni ezt a lehetőséget, megértette. A színészetet ellenben nem támogatta, maga is úgy gondolta: rendkívül kiszolgáltatott hivatás, amelyben igazgatók, rendezők szubjektív megítélésétől függ a színész sorsa. A szüleim féltettek, de amikor megvetettem a lábamat a pályán, már nagyon büszkék voltak rám.
– A főiskolán Kazimir Károly osztályába került. Milyen volt a kapcsolatuk?
– Erősen támogatott. Tizennyolc éves koromban vettek fel, még harmadévesen is én voltam az egyik legfiatalabb növendék a főiskolán. Rám fért a biztatás. Az osztálytársaim is nagyon kedvesek voltak, bár az első két év négy rostavizsgája előtt maguk is rettegtek a kirúgatástól.
– A fővárosban komfortosan érezte magát?
– Budapestet eleinte idegennek éreztem a méreteivel, nyüzsgésével. Aztán megkedveltem, például a törzshelyeinken zajló rengeteg kollegiális beszélgetés miatt. Mindenki figyelt a másikra, egymásra fókuszáltak a szempárok. Nem pedig a mobilok – hiszen nem is voltak még – kijelzőjére. Külön szerencsém volt, hogy harmadévtől a Katona József Színházban, egy igazi műhelyben tölthettem a színházi gyakorlatot.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
