William Hanna Új-Mexikóban született 1910. július 14-én, hét gyermek közül az egyetlen fiúként, állítása szerint családjukban soha nem volt rivalizálás a nemek között. Gyermekkora állandó költözéssel telt, míg végül 1919-ben Kaliforniában telepedtek le. Iskolaévei alatt egy tánczenekarban szaxofonozott, s a zene szenvedéllyé vált, később számos kísérőzenét szerzett rajzfilmjeihez, többek között a Flintstone családhoz.
Újságírást és magasépítészetet tanult, de a nagy gazdasági válság idején félbe kellett hagynia iskoláit. Rövid ideig építőmérnökként dolgozott, de elveszítette a munkáját és egy autómosóban alkalmazták. Rajztehetsége vezette 1930-ban az MGM stúdió számára dolgozó Harman-Ising animációs stúdióba, ahol első önálló munkáját 1936-ban készítette. Az MGM 1937-ben úgy döntött, hogy ezentúl maga készíti rajzfilmjeit, és új részlegüknél ajánlottak állást Hannának. Íróasztala éppen szemben volt a szintén újonc Joseph Barberáéval, s nem telt bele sok idő, hogy rájöjjenek: ők ketten remek csapatot alkothatnának.
A következő évtizedekben munkakapcsolatuk és barátságuk is töretlen maradt, bár karakterük teljesen elütött egymástól, Hannának inkább a humor, a sziporkázó ötletek, Barberának a rajzolás, a történetek felépítése volt az erőssége. Első igazán sikeres közös alkotásuk 1940-ben az első Tom és Jerry rajzfilm volt, amelyet száznál több epizód követett. A ravasz, vidám kisegér és az őt sikertelenül hajkurászó lusta macska kalandjai az elmúlt nyolc évtizedben mit sem veszítettek népszerűségükből. Alkotóik jutalma hét Oscar-díj lett (egy rajzfilmsorozatért ennyi arany szobrocskát csak Walt Disney kapott), de egyiket sem vehették személyesen át, helyettük az MGM rajzfilmrészlegének vezetője fürdött a dicsőségben.
Az MGM 1957-ben úgy döntött, hogy a régi rajzfilmek vetítése nagyobb hasznot hoz, mint az újak készítése, s bezárták az animációs részleget. Hanna és Barbera kénytelen volt saját lábára állni, és céget alapítottak. A kezük alól kikerülő produkciók nem a kifinomult animációknak, hanem a főszereplők mulatságos karakterének, a pergő cselekménynek és a szellemes dialógusoknak köszönhették sikerüket. Egy hétperces jelenetet az addigi 14 ezer rajz helyett kétezerből hoztak ki, de ennek ára az lett, hogy elnagyoltabbak lettek a hátterek és a figurák, a mozgások ismétlődtek. A növekvő keresletet viszont egyre gyorsabban tudták kielégíteni, rájuk is ragadt „a szegény emberek Disney-je” elnevezés.
