A sokoldalú színész nem fél attól, hogy rosszfiút játsszon, mert – egyik nyilatkozata szerint – az embernek a való életében úgyis jónak kell lennie.
Hetvenöt éves az Oscar-díjas Tommy Lee Jones
Az amerikai színész neve és arca a tévében lett ismert.

Így volt őrült bombamerénylő (Időzített bomba), becsvágyó államügyész (Az ügyfél), a nagy botrányokat kiváltó Született gyilkosokban pedig börtönigazgató. Nem csak sötét jellemű figurák megformálására képes: a hatvanas években játszódó Kék égben a kihívóan viselkedő Jessica Lange atomfizikus-kutató férje, a Mindörökké Batmanben Kétarc volt, A Sötét zsaruk akcióvígjáték három részében a Föld békéjén őrködő ügynökként idegenekkel keveredett elképesztő kalandokba. A Tűzhányó című filmben katasztrófát hárított el, az önironikus Űrcowboyokban egy reaktivált öregfiú-különítmény tagjaként indult a kozmoszba, a Cormac McCarthy regényéből készült Nem vénnek való vidék című krimiben egy seriff bőrébe bújt. Az amerikai filmakadémia még kétszer jelölte a filmvilág legrangosabb kitüntetésére: 2007-ben főszereplőként az Elah völgyében című alkotásért, amelyben veteránként nyomozott az iraki háborúból visszatért, de a katonai bázisról eltűnt fia után, majd öt évvel később mellékszereplőként Thaddeus Stevens képviselő megformálásáért a Steven Spielberg rendezte Lincoln című történelmi drámában.
Tehetségét az elmúlt évtizedben is több műfajban csillogtatta meg:
az Amit még mindig tudni akarsz a szexről című romantikus vígjátékban Meryl Streep partnere volt, a második világháború végén Japánban játszódó A háború császára című drámában Douglas MacArthur tábornok szerepében tűnt fel, a Vérmesék című akció-vígjátékban Robert De Niróval és Michelle Pfeifferrel játszott együtt, majd három akciófilmjét is bemutatták: A mestergyilkos – Feltámadás, Beépített tudat és Jason Bourne. Legutóbbi munkái közt vígjáték (Csak most kezdődik), filmdráma (Háborúra készülve), sci-fi (Ad Astra – Út a csillagokba) egyaránt megtalálható. A nagy visszatérők című legutóbbi munkája, amelyben De Niróval és Morgan Freemannel alakította a főszerepet, egy 1982-es azonos című film remake-je.
Jones rendez is: 1995-ös Régi ismerősök című tévéfilmje, amelynek forgatókönyvét is ő írta és a főszerepet is ő játszotta, kábeltelevíziós díjat és a filmszínészek céhének díját is megkapta. Első mozifilmje, a Melquides Estrada három temetése a 2005-ös cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, ő maga a legjobb férfi színész lett. 2014-ben A kelletlen útitárs című western forgatásán állt a kamera mögé, a főszerepet ismét csak önmagára osztotta.
A spanyolul is folyékonyan beszélő színésznek három házasságából két gyermeke született. Kedvenc sportja a lovaspóló, résztulajdonosa a texasi San Antonio mellett egy ranchnek. Unokatestvére, Boxcar Willie híres countryénekes volt, jó barátja a countrysztár Willie Nelson, Robert Duvall színész és Oliver Stone. 1994 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát, 2015-ben beválasztották Texas filmes hírességei közé, 2017-ben ő volt a tokiói nemzetközi filmfesztivál elnöke.
Borítókép: Flickr
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!