Rendkívüli képteremtő tehetségű rendező volt - 40 éve hunyt el Huszárik Zoltán

Negyvenévesen, épp ötven éve forgatta első játékfilmjét, a Szindbádot, a főszerepben Latinovits Zoltánnal és Dayka Margittal.

Negyven éve, 1981. október 14-én hunyt el Huszárik Zoltán posztumusz Kossuth-díjas rendező, Krúdy Szindbádjának filmre álmodója.

1931. május 14-én született egy domonyi parasztcsaládban, édesapját kétéves korában vesztette el, édesanyja egyedül nevelte. Már ötévesen megtanult írni és olvasni, az orosz irodalom klasszikusaival gyermekként ismerkedett meg. Az aszódi gimnáziumban nagy hatást tett rá rajztanára, Schéner Mihály festő. A sokoldalú és művelt fiatalembert egyszerre vették fel a szegedi orvosi egyetemre, a képző- és iparművészeti főiskolára, valamint a színművészeti főiskolára.

A filmrendezést választotta, de 1952-ben a kuláktörvény miatt eltávolították a főiskoláról, ezután volt olajbányász, biztosítási ügynök, szobafestő, dolgozott Vajdahunyad várának restaurálásán, miközben szülőfalujában anyja földjét is művelte. 1957-ben a Hunnia filmgyárba került ügyelőnek, és Várkonyi Zoltánnak két évvel később sikerült kijárnia, hogy visszavegyék a főiskolára, Máriássy Félix osztályába. Ekkor rendezte Játék című ötperces néma etűdjét, amelyben két rab a börtönablakon besütő napfényt kihasználva a rácsárnyék kockáin rendez sakkpartit kenyérből gyúrt figurákkal.

Diplomájának kézhez vétele után, 1961-től a filmgyárban lett rendezőasszisztens, emellett festett, grafikákat és könyvillusztrációkat készített. 1963-ban forgatta Groteszk című kisfilmjét, 1965-ben készült a számos díjjal kitüntetett, alig húszperces Elégia, a Nagy László Búcsúzik a lovacska című verse által ihletett művet sokan a magyar újhullám egyik filmnyelvi csúcspontjának tartják. 1969-ben két kisfilmet is forgatott: a Capriccio (Hóember) játékos, egyben költői filmetűd egy hóemberről és a folyton változó természetről (a téma megvalósításához bábtervező segítségét is igénybe vette), az Amerigo Tot a magyar születésű szobrászról készült portréfilm.

Negyvenévesen, épp ötven éve forgatta első játékfilmjét, a Szindbádot, a főszerepben Latinovits Zoltánnal és Dayka Margittal. Huszárik célja nem a regény megfilmesítése, hanem Krúdy világának képi megjelenítése volt, így született meg a legszebb magyar filmek egyike, a magyar filmtörténet egyik klasszikusa.

Az expresszív képi világot nemcsak a rendező képzőművészeti érdeklődése és Sára Sándor operatőr gyönyörű közelképei, hanem Morell Mihály vágó kiemelkedő szín- és arányérzéke is segítette. Huszárik Krúdy világát szuverén módon, mégis hitelesen mutatta be, az Elégia után játékfilmben is kiteljesítette a szöveg, a kép és a zene egységét magába foglaló új filmnyelvet.

Az elmúlásról, az életről és a halálról szóló Tisztelet az öregasszonyoknak és az A piacere (Tetszés szerint) című dokumentumfilmje több díjat nyert külföldi fesztiválokon. Második játékfilmje, az 1980-ban készült Csontváry főszerepét Latinovits már nem játszhatta el, és bár többen Huszárikra osztották volna, ő végül a bolgár Ichak Finci mellett döntött. Alkotásában kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát, fogalmazta meg véleményét a világról, az emberről, a közösségről. Filmjeihez kortárs zeneszerzőket kért föl komponálásra: a Szindbád zenéjét Jeney Zoltán, a Csontváryét Kocsár Miklós, az Elégia című rövidfilmét Durkó Zsolt szerezte.

Huszárik Zoltán nem sokkal élte túl a Csontváry bemutatóját, 1981. október 14-én váratlanul elhunyt.

A rendkívüli képteremtő tehetségű rendező érdeklődött a képzőművészet iránt, színészként szerepelt Szabó István Budapesti mesék, Gaál István Zöldárban, Sára Sándor Holnap lesz fácán című filmjében. Készített lírai riportot Ladányi Mihállyal és Kormos Istvánnal, Debrecenben megrendezte Örkény Macskajátékát, és novellákat is írt. Bábolnáról szóló filmes terveit már nem tudta megvalósítani. Művészetét rendkívüli érzékenység, a leheletfinom effektusok költőisége és a vizualitás iránti különleges affinitás jellemezte.

Huszárik Zoltánt 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művész címmel tüntették ki, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Nagy Anna színésznőtől született lánya, Huszárik Kata a színészi pályát választotta.

2013-ban emlékére szülőfalujában szobrot állítottak és a helyi művelődési ház is felvette a nevét. 2014-ben Magyar Örökség Díjjal ismerték el művészetét, 2017-ben emléktáblát avattak tiszteletére egykori zuglói lakóháza falán. 1984-ben kismonográfia jelent meg róla, 2018-ban adták ki a Talán mindenütt voltam - Huszárik Zoltán című, fotó- és DVD-melléklettel ellátott kötetet. Az évfordulóra a Magyar Művészeti Akadémia kiadója Átmeneti idők - Mohi Sándor beszélgetései Huszárik Zoltánról címmel jelentet meg kötetet, amelyben barátok, egykori osztály- és munkatársak, tisztelők és filmesztéták emlékeznek a rendezőre.

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja

(A borítókép forrása: YouTube/képernyőfotó)