Évtizedekkel az intézményesített rajzfilmgyártás előtt, 1939-ben, a magyar animáció egyik úttörőjének, a kecskeméti festő, grafikus, rajztanár – és „ősrajzfilmes” – Mátis Kálmán (1903–1960) felvetése volt, hogy a valaha kibontakozó hazai rajzfilmgyártásnak elsősorban a magyarok (és testvérnépek) mondavilágából és a szépirodalom által már művészi rendbe foglalt legendáiból kellene ihletet merítenie.
E gondolat első számú megvalósítója kétségkívül az idén elhunyt Jankovics Marcell volt, aki az első magyar egész estés rajzfilm rendezőjeként magas művészi színvonalon jelenítette meg Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét (János vitéz, 1973) – s annak lehengerlő fogadtatását követően jóformán egész életművét a magyar kultúrkincs – főként a népmesei és szépirodalmi örökség, valamint a nemzeti történelem mondavilágának – érzékletes feldolgozása határozta meg: Magyar népmesék (1977-2012), Fehérlófia (1981), Mondák a magyar történelemből (1986–1988), Ének a csodaszarvasról (2002), Az ember tragédiája (2011), Toldi (2021).
