Kilencven éve hunyt el Gulácsy Lajos festőművész

Kilencven éve, 1932. február 21-én hunyt el Gulácsy Lajos, a magyar festészet egyik legsajátosabb egyénisége, a bizarr álomország, Nakonxipán (Na’Conxypan) megalkotója, „angyali lélek egy szatír testében” – ahogy barátja, a költő Juhász Gyula mondta róla.

A múltat, a középkort áhította, vonzódott a reneszánsz, a barokk és a rokokó világához. Rendszeresen több hónapot töltött Itáliában, és a középkori hangulatot árasztó városkákban visszaálmodta magát a régmúlt századokba.

Kitartóan járta saját útját, különös, látomásos festészetének asszociációs rendszere és szuverén térszerkezete már a szürrealizmust előlegezte meg. „Illuzionikus látás nélkül nincs művészet” – vallotta, és álmokból szőtt birodalmat, amelyet Nakonxipánnak (Na’Conxypan) nevezett el. Világába beépítette az olasz kisvárosok tereinek, udvarainak részleteit, képein szűzi lények, lidércasszonyok és régi kövek regélnek különös titkokat, a mesebeli figurák furcsa, régimódi, fantasztikus kosztümöket viselnek. 

Gulácsy olyannyira rajongott a színpadias jelmezekért, hogy számos önarcképén önmagát is kosztümösen ábrázolta (Önarckép szerzetesruhában, Abbés önarckép, Kalapos önarckép).

Varázsos, nosztalgikus hangulatot árasztó olajképeket festett, olykor karneváli jelenetekkel (A hídon furcsa tarka csoport vonul keresztül, Menüett). Több művén a táj dominál, az emberek csak mellékszereplők (Görögkert, Régi kert). Az olasz városok ihlették egyik legismertebb, titokzatos érzelmekkel átitatott képét, a Dante és Beatrice találkozását. Grafikusként is figyelemre méltót alkotott, nagy műveit általában grafikus formában készítette elő.

Gulácsy idegennek érezte magát saját korában, a modern élet üteme, zaklatottsága felőrölte érzékeny idegeit. Az első világháború 1914-es kitörése után, velencei tartózkodása során kitört elmebaja. Bezárkózott álomvilágába, döbbenetét Álom a háborúról című vászna érzékelteti koponyával, karddal, a halál szekerével és sötét jegenyefákkal. Ezt követően felváltva élt budapesti lakásában anyjával és az elmegyógyintézetben, ahová 1917-ben végleg be kellett költöznie. Az intézetben is festett, itt készült az Ópiumszívó álma és a Rózsalovag című képe. 1918-ban részt vett Kassák Lajos folyóirata, a Ma aktivista kiállításán, 1922-ben gyűjteményes tárlatot rendezett munkáiból az Ernst-múzeum. 1924-ben megvakult, ezzel festészete is véget ért.

A Lipótmezőn halt meg 1932. február 21-én. 1941-ben Borsos Miklós készített síremléket neki, a sírkövön ez a felirat áll: „Gulácsy Lajos / pictor / csodálatos szent tiszta művész / Giotto jó utóda.”

Gulácsy írással is foglalkozott, Na’Conxypan történetét költötte újra és újra tovább, sosem volt nyelvéhez külön szótárt szerkesztett. Figyelmet érdemelnek az általa impresszióknak, édeskés históriáknak nevezett írásai. Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, olykor párhuzamosan jelent meg képe és írása.

A magyar festőművészet egyik legrejtélyesebb alakjának életműve halála után szétszóródott, részben megsemmisült. 2008-ban a budapesti KOGART Házban rendeztek emlékkiállítást képeiből. 

Munkái évek óta az árverések legkeresettebb darabjai, sokszor rekordáron kelnek el: 2007-ben A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek című festménye, majd 2008-ban a Karosszékben ülő leány című képe talált gazdára 120 millió forintért, 2019-ben pedig a Szerelem Na’Conxypanban című, vegyes technikával készült erotikus rajzáért fizettek 1,7 millió forintot.

Borítókép: Gulácsy Lajos az 1910-es években Székely Aladár felvételén (Fotó: Wikipédia)