Megváltozott titulusa kapcsán kérdezgette Tarnai Richárdot minap a Mandiner.hu. A megyei kormánymegbízottból főispánná lett hivatalnok a szívemből szólt, amikor, már a beszélgetés legelején kijelentette: őt bizony nem érdekli azoknak a kritikái, akik korábban minden hezitálás nélkül elfogadták a tanácsrendszerezést és az elvtársozást. Tiszta sor. Meg azt se feledjük, hogy első királyunktól Rákosi Mátyás hatalomra kerüléséig főispán volt a vármegye elöljárója – csak a kommunisták szemét szúrta az elnevezés.
Most csak visszatérünk a hagyományhoz. A vármegye élén újra főispán áll.
Mi a baj ezzel?
Hogy az ellenzéknek (a posztelvtársaknak) nem tetszik? Hát persze, hogy nem tetszik, ismerjük az ő ars poeticájukat: „A múltat végképp eltörölni…” Emlékezzünk csak, amikor 1990-ben megalakult az Antall-kormány, mekkora hisztériát kerekítettek abból, hogy a Szent Koronával ékesített magyar címer visszakerült nemzeti jelképeink közé. Amikor pedig 2000-ben az első Orbán-kormány a Nemzeti Múzeumból az Országházba hozatta át a koronát, szinte levegőért kapkodtak… Hasonló traumaként élték meg a 2010 júniusában elfogadott Nemzeti együttműködés nyilatkozatot, akárcsak azt, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították június negyedikét, a trianoni diktátum aláírásának szörnyű napját.
További Tollhegyen híreink
Mindeközben végig kellett nézniük, miképpen kapta/kapja vissza 1944 előtti arculatát a Kossuth tér, miként kerül az óriásplaccra két miniszterelnök, Andrássy Gyula és Tisza István szobra. (Miközben a nemzetvesztő vörös grófnak, Károlyi Mihálynak vennie kellett a kalapját.) És még nincs vége.Főispán? Nekem tetszik.
Borítókép: Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott beszédet mond a Magyar Államkincstár új állampapír-értékesítési pontjának átadásán Cegléden (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKitűzték a lobogót
Szövetkezzen bárki idegennel is a magyar fővárost elromosító, kiárusító hamis várúr, ki fogjuk tűzni a lobogót!
A rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezHogyan tovább, Ferencváros?
Nem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban
Törékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezKitűzték a lobogót
Szövetkezzen bárki idegennel is a magyar fővárost elromosító, kiárusító hamis várúr, ki fogjuk tűzni a lobogót!
A rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Pünkösdhétfőn is brutális zivatarok és jégeső jön, riasztást adtak ki
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Most kell önmagunkba nézni, kinek ártottunk! Három csillagjegyre azonban szerencse vár a főboszorkány szerint
Ezek a világ legértékesebb macskafajtái
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Budapesti Prókátor: Kétszázmilliót és önkormányzati lakást kapott Niedermüller választottja
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk