idezojelek

Törékeny porcelán

Egy demokráciában felelős állampolgárok döntenek úgy, hogy nem puskával intézik el a dolgokat.

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
Törékeny porcelán
2024. 05. 19. 5:40
Fotó: AFP
0

A szavaknak ugyanis súlyuk van. Ezt valahogy minden billentyűcowboy hajlamos elfelejteni. Azt mondja utólag, nem úgy értette. Nem gondolta komolyan. Részeg volt. Az ismerős, ezernyi kifogás. De aki olvassa, az nem biztos, hogy részeg, vagy megfelelően dekódolja a leírt szavakat. A gondolat pedig gondolatot szül, s nem tudjuk, mi lesz az egész zűrzavar végén. Egy demokráciában nem lehet rendőröket állítani mindenhová, itt felelős állampolgárok döntenek úgy, hogy nem puskával intézik el a dolgokat, hanem felnőttek módjára, vitával, érveléssel, szavazással.

A Fico-merénylet után vajon melyik uniós politikus fog odamenni a választókhoz, akik egy utcasarkon állnak, hogy néhány szót szóljon hozzájuk? Hányan fognak úgy dönteni, hogy a nyitott fórum helyett ellenőrzött közönség előtt tartanak előadást? Európa összes biztonsági szolgálata azt fogja javasolni az összes politikusnak, hogy a szokottnál is óvatosabban járjon el. 

Emlékezni fognak Anna Lindhre, a svéd külügyminiszterre, aki nem hitt abban, hogy a népe ellene fordulna. Aztán bement egy boltba ruhát válogatni, s ott megkéselték. A demokrácia nagyobb dicsőségére.

Magyarországon nem szokás így intézni a dolgokat. A rendszerváltoztatás óta nem volt előre hozott választás, a rendszerünk stabil és kiszámítható. Szlovákia nem ilyen, és nem szabad, hogy a roppant törékeny demokrácia ott végzetes ütést kapjon. Mikor őket védjük, magunkat védjük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.