Mindezt összefoglalva: a Ferencváros vezetői tehát nagyon akarták Dejan Sztankovicsot, s noha a konferencialigában az Olimpiakosz, majd a Magyar Kupa döntőjében a Paks elleni vereséget is csalódásként élték meg, ennek ellenére bíztak benne, azt szerették volna, ha a szerb edző marad. De nem maradt, s ennek ismeretében 

Az igazán fontos kérdés persze az: hogyan tovább, Ferencváros? A kiindulópontot Hajnal Tamás rögzítette: „Nemzetközi keretünk van.” Pró és kontra ennek minden adottságával és következményével együtt. Az NB I-ben más klubokban nem futballoznak Abu Fanihoz, Marquinhoshoz, Adama Traoréhoz mérhető egyéniségek, ugyanakkor ebben a nemzetközi keretben mintha feloldódnának, elvesznének a magyar labdarúgók érdekei. Írjuk a csúfosan megbukott Csercseszov javára, ő nem csupán hiányolta, kereste, hanem támogatta is a magyar játékosokat; Dibuszt és Varga Barnabást leszámítva viszont Botka, Pászka és Lisztes – az először felmagasztalt, majd Fehérvárra menekült Sigérről már nem is szólva – aligha sírja vissza Sztankovicsot.

A nemzetközi porondon elszenvedett pofonok után a klubnál (vezetők és szurkolók egyaránt) annyira áhították a sikert, hogy Rebrov teljhatalmat kapott, neki a kétballábas Ihnatyenko favorizálását is elnézték Sigérrel szemben. Rebrovnak részben azért is kellett távoznia, mert Hajnal Tamás (a tisztségét tekintve érthetően) nem volt hajlandó alávetni magát az ukrán trénernek. Stöger kinevezése melléfogás volt, Csercseszov másfél év után kifulladt, Sztankovics, a „zöldséges” pedig csupán ugródeszkának használta a Fradit.

Kubatov Gábor idevágó nyilatkozatai is arról árulkodnak: a klub szeretne olyan edzőt találni, aki önmagában garancia a sikerre. Természetesen ma is akadnak ilyen mesterek. A legismertebbek: Pep Guardiola, Carlo Ancelotti, legfrissebb példaként Xabi Alonso. S persze sorolhatnánk az ellenpéldákat: a Manchester Unitednél és a PSG-nél például szinte törvényszerűen mindenki megbukik.

Az edző személye természetesen nagyon fontos, de nem minden.

Marco Rossinak talán igaza van: Lisztes egy év alatt szinte semmit sem fejlődött. S ha Frankfurtban nem egyből mesterhármassal mutatkozik be, s két közepes meg egy rossz ­meccs után kikerül a kezdőből, netán kölcsönadják, az a javát szolgálja majd? Érthetetlen ez a kapkodás. A négy-öt millió ­eurós transzferdíj önmagában nem magyarázat. Egy nemzetközi szerepléssel megspékelt igazán sikeres idény után a dupláját érné az ifjú futballista.

Ha tényleg a klub az első, akkor egy – Szergej Kuznyecov találó szóhasználatával élve – vendégmunkás ezt nem teheti meg a csapat saját nevelésű üdvöskéjével.

Véletlenül sem kinyilatkoztatás, vélemény csupán: amíg a magyarok idomulnak a külföldiekhez, és nem a külföldiek a magyarokhoz, addig a Fradi kerülőúton jár.