Régi tapasztalat, ha az ember az ellenzék legfantáziadúsabb Orbán-pocskondiázásaira kíváncsi, Vásárhelyi Mária kirohanásai közt szemezget. Itt látható legmarkánsabban a hatalomból kiszorultak fröcsögő dühe. Az SZDSZ-alapító asszonyka, aki jelenleg a József Attila Színház felügyelőbizottságát elnökli (ahhoz is ért), minden rezdülésében ott az elvakult gyűlölet valamennyi alkotóeleme.
Három évtizede őrzi, konzerválja a szabad demokraták szellemiségét. Azt a tenyérbe mászó, provokatív arroganciát, amely a rendszerváltás óta kiszellőztethetetlenül beleitta magát a magyar közéletbe. (Miközben magát a pártot hál’ Istennek már kivitte a parlamenti huzat.) A haragvó asszonyka krónikus epebántalmairól minap a Hírklikk hasábjain győződhettünk meg. Azt nehezményezte, hogy Orbán Viktor nem volt itthon augusztus 20-án. Volt képe kihagyni a tűzijátékot… Ész megáll! „Azért nem jött haza, mert be volt tojva – magyarázza a diagnózist Mária főnővér, ceremóniamester, aki még azt is tudni véli, hogy a miniszterelnök mindentől fél. „Még a tengerbe is golyóálló mellényben ment be – frappíroz a riporternek. – A diktátorok a leggyávább emberek, mindentől félnek, még a saját árnyékuktól is. Ugyanilyen volt a Rákosi is…” (Utóbbiról talán még a kedves papától, Vásárhelyi Miklóstól értesülhetett – ő volt az, aki, kiujjongván magát Mussolini fasisztái közt, utóbb Rákosi Mátyás ájult híve lett.)
További Tollhegyen híreink
A „betojó miniszterelnökről”. Én úgy emlékszem, Gyurcsány Ferenc volt az, aki 2006. március 15-én a múzeumkerti ünnepségen mesterlövészeket küldött az épület tetejére, magát meg kisiskolás gyerekekkel vette körül. Memória, kedves Mária! Memória!
Borítókép: Vásárhelyi Mária szociológus, miután átvette az Új Köztársaságért díjat, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma elismerését Gyurcsány Ferenctől (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Örök refrén
Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli!

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Örök refrén
Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli!

Röhögtek a markukba
MÉLYSZÁNTÁS – A memorandumot 1848. február 26-án adta közre a két hétpróbás anyaszomorító, Karl Marx és Friedrich Engels.

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Örök refrén
Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli!

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!