Kósa Ferenc Balczóról szóló Küldetés című filmjében – 1977-et írunk – azt magyarázza a bajnok, hogy az uniformizált rendszerben is van lehetőség az önmegvalósításra. „Baj akkor lehet, ha a rendszer rájön: a belső erőt nem a materializmusból meríted, hanem a hitből.” Nem is ment sokáig a vallomásfilm, Aczél György, a rendszer főideológusa levetette a műsorról. Hogyan is maradhatott volna vásznon egy olyan alkotás, amelyben azt mondja a főhős: „A Biblia mindig nálam volt.”
Az a gondolata is belém égett, amit pár esztendeje, életműdíjának átvételénél mondott a botjára támaszkodó idős bajnok. – Ebben a süllyedő világban, amiben élünk […], a lelkünk az, amit ápolni kell. Erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét kaptuk, a sport csak eszköz, hogy sok mindent megtudjatok arról a világról, ami a látható világ háta mögött van.
A közönség felállva tapsolt, a szemekben könny csillogott.
Balczó András ma nyolcvanöt éves.
Borítókép: Balczó András, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!