Koncz Zsuzsa nem érzi jól magát a mai Magyarországon, ahogyan azt a liberális médiumok jóvoltából tőle magától tudjuk. Sőt minap a Friderikusz Podcast vendégeként arról panaszkodott, hogy már a külföldi barátai sem értik, mi történik Magyarországon. Friderikusz gyermeteg alákérdezésén még a néző/olvasó is elpirult: ugye, a Kádár-rendszerben betiltott Jelbeszéd-album mostani újbóli kiadása azért indokolt, mert „újra Magyarországra szakadt a jelbeszédek szükségességének korszaka”? Hát hogyne, újra a jelbeszédek korszaka van, helyesel az énekesnő, „Az embernek lehet nagyon konkrét déja vu-je”.

Nehéz követni Koncz Zsuzsát. (Akit egyébként Azahriah zenéje a Bugyi fivérek lakodalmas rockjára emlékezteti.) Pár hónapja az Rtl.hu-n arról tájékoztatta az olvasót, hogy a rendszerváltás után csak néhány esztendeig volt demokráciának nevezhető kormányzás Magyarországon. De ő nem a rendszerváltásban csalódott, hanem abban, ami utána jött. (Mondja az a dalnok, aki 1978-ban a kubai Világifjúsági Találkozón is énekelt, a nyolcvanas évek elején pedig aktív tagja volt a kőbolsevik Országos Béketanácsnak.) „Abban az oda-vissza teszetoszaságban, ami az elmúlt körülbelül tizenöt évet jellemzi, szinte lehetetlen szilárd pontot találni.” Legalábbis neki nem sikerült találnia. Korábban a Horn-, Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányoknál még voltak „szilárd pontok”. Sőt, csak azok voltak. Egy kommentelő ekképp összegez: „Kárpátiék lánya eltűnhetne már Földvár felé, félúton.”