Az Orbán-kormány várható pénzügyi összeomlásáról e héten Bod Péter Ákos vizionált a Hírklikk hasábjain. Derűs olvasmány. (Emberünk a rendszerváltáskor az Antall-kormány ipari minisztereként tevékenykedett, később jegybankelnök lett, sőt az első Orbán-kormány idején is a nemzeti oldalon találjuk mint tanácsadót. Utána viszont – ahogyan egy kommentelő írja – „liberális siratóasszonnyá vénült”.) Valaki egyszer megszámolhatná, hány leharcolt monetáris vészharangozót szólaltat meg napi/heti rendszerességgel az ellenzéki média.
Bár a bölcsességek egy kaptafára készülnek, előadóik igyekeznek színezni épületes ökörségeiket.
Bod Péter Ákos például most azt magyarázza, hogy rengeteg a kormányzat hátrahagyott feladata; Orbánék válságkezelésre, külső körülményekre hivatkoznak, ám önvizsgálatot nem végeznek.
A fő inflációs veszély maga a költséges magyar állam, amelynek fenntartása igényli az adóbevételek növekedését
– emeli föl mutatóujját a monetáris bölcs, majd prolihergelésre vált: „Nem csoda, hogy a külföldi munkavállalás egyre vonzóbb. Olyan bérszintre lenne szükség, ami itt tartja a munkavállalókat. […] Úgy nagyvonalú a kormány, hogy eközben nem vállal magára terhet az államháztartás, helyette mások kontójára dönt. Úgy tesz, mintha a szívén viselné a nehéz helyzetűek sorsát, ahelyett, hogy azt a munkát végezné el, amiért tartjuk. Blablabla…”
Advent lévén csak az együttérzés hangján szólhatunk a kétségbeejtő emberről. Szakorvosi vélemény szerint a hatalom huzamos hiánya okozhatja az efféle riasztó nyilatkozatokat. (Javallat: priznic, gumiszoba, Orbán-bábu püfölése.)
