1944. április 3-án délelőtt 10 óra 15 perckor városszerte felüvöltöttek a légvédelmi szirénák, de ez a vészjósló hangzavar sem foszlatta szét a főváros békés nyugalmát. Az emberek az elmúlt hónapokban már megszokták a folyamatos légvédelmi riadókat, amelyek így a légoltalmi elsötétítéshez hasonlóan a hétköznapok állandó részeivé váltak. De rövidesen kiderült, hogy most valami egészen más baljóslatú esemény van kibontakozóban, ugyanis a szirénák elhallgatása után szokatlan, addig még nem hallott délről érkező morajlás felerősödő hangja vegyült bele a nagyvárosi forgalom zajába. "Távolról egyre erősödő mormogás hallatszott. Szokatlan motorzúgás...Az égre néztünk. A napsütés sok száz kis ezüst ponton csillogott. A pontok fehér kondenzcsíkot húztak maguk után" - így emlékezett vissza az egyik szemtanú az amerikai 15. légi hadsereg bombázóarmadájának Budapest fölé érkezéséről.
Kudarcba fulladt a Kállay-kettős
Alig bő két héttel Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után az amerikai 15. légi hadsereg több mint 400 négymotoros nehézbombázóból álló légi flottájának Budapestre mért hadászati légicsapása vetett véget a csaknem négy évig kitartó hátországi békének. Még ma is makacsul tartja magát az a vélekedés, hogy az 1944. április 3-i amerikai légitámadás és az ezt követő angolszász szövetséges bombázóoffenzíva a német megszállás egyenes következménye volt.
Magának Horthy kormányzónak, valamint a német megszállás után a semleges török követségre menekült Kállay Miklós miniszterelnöknek is ez volt a szilárd meggyőződése. Kállay Miklós egyenesen azt nevezte az egyik legnagyobb külpolitikai sikerének az emlékirataiban, hogy 1944. március 19-ig az országot elkerülte az angolszász bombázóoffenzíva. Kállay, akit Horthy még 1942 márciusában nevezett ki a túlzott németbarátsága miatt menesztett Bárdossy László helyére miniszterelnöknek, azt a titkos megbízást kapta a kormányzótól, hogy kezdje meg az óvatos elszakadást a náci Németországtól, valamint vegye fel a kapcsolatot az angolszász nagyhatalmakkal egy magyar és amerikai-angol különbéke tetőalá hozása érdekében.
A miniszterelnök ennek megfelelően intenzív titkos tárgyalásokba kezdett a brit és az amerikai illetékesekkel. Ez a konspiratív diplomáciai kísérlet azonban - ami Kállay-kettősként vonult be a magyar történelmi köztudatba -, nem járt sikerrel, de formális ürügyet teremtett Hitler számára az ország megszállásához. Noha tény és való, hogy szemben Németországgal, amelyet 1943 késő tavaszától egymás után értek a szövetségesek pusztító bombatámadásai, Magyarország egészen 1944 áprilisáig kimaradt az amerikai és a brit bombázóhadjárat célpontjai közül, de egyáltalán nem a titkos békatapogatózásokat méltányoló gesztusként, mint ahogyan azt Horthy kormányzó és Kállay miniszterelnök hitték.
A történelmi tények, illetve a rendelkezésre álló források ugyanis merőben mást mutatnak.
Már a casablancai találkozón elhatározták Magyarország bombázását
Még jóval a német megszállás előtt, 1943 januárjában a szövetséges nagyhatalmak képviselői, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök a casablancai csúcstalálkozójukon állapodtak meg abban, hogy átfogó stratégiai bombázó hadműveletet indítanak a náci Németország ellen, amit Észak-Afrika elfoglalása, illetve a szicíliai partraszállás után kiterjesztenek a Harmadik Birodalom közép-kelet-európai szövetségeseire, így Magyarországra is.
A Casablancában jóváhagyott Hadászati Bobázások Terve (CBO) című dokumentumban foglaltak végrehajtására George C. Marshall tábornok, az amerikai egyesített vezérkar főnöke kapott megbízást azzal, hogy legkésőbb 1944. március 31-ig fel kell állítani és bevethetővé kell tenni a közép-kelet-európai célpontokat támadó légi hadsereget. Miután a szövetségesek 1943 őszére elfoglalták Olaszország területének jelentős részét, megnyílt annak lehetősége is, hogy az addig Észak-Afrikában állomásozó hadászati bombázóerőket a kiszemelt közép-európai célpontokhoz közelebb fekvő dél-olaszországi repülőterekre telepítsék át. A Bari és Foggia térségében 1943 őszén elkezdett hatalmas repülőtér-építési munkálatoknak köszönhetően 1944. január végére az Ira C. Eaker repülő-altábornagy parancsnoksága alá helyezett 15. amerikai légi hadsereg 21 bombázó és 7 vadászcsoportját, összesen mintegy 1500 négymotoros stratégiai bombázót és 800 vadászgépet Észak-Afrikából a dél-olaszországi repterekre helyeztek át.
Eaker tábornok hatalmas légi armadája 1944. február végén már csak a konkrét bevetési parancsokra várt.
A 15. légi hadsereg február 2-án kapta meg az első, Budapest elleni bevetési parancsot, amit csak a rossz időjárás miatt fújtak le.
Ezután két hónapra ugyan levették Magyarországot a bombázandó területek listájáról, ám ezt a korlátozást március 25-én feloldották. A magát hamis illúziókba ringató Kállay-kormánynak tehát fogalma sem volt arról, hogy a Magyarország elleni bombázó műveletek elindítását már 1943-ban eldöntötték. Az amerikai légierő vezérkari főnöke 1944. március 28-án délután 17 óra 5 perckor távirati parancsot küldött a Földközi-tengeri Szövetséges Légierő algíri parancsnokságának.
Az utasítás 3. pontja a Prut folyó térségében kibontakozott szovjet offenzíva támogatására több célpont, így Budapest rendező pályaudvarainak a bombázást is elrendelte. Az utasítás egyértelművé tette, hogy a magyar főváros ellen végrehajtott első amerikai bombatámadás hadászati célja a magyarországi vasúti infrastruktúra rombolásával a Vörös Hadsereg 1944. tavaszi támadó hadműveleteinek támogatása, és a keleti frontra irányuló német hadi utánpótlási szállítmányok akadályozása volt.
Hatalmas légi armada tart a magyar főváros felé
Az amerikai 15. légi hadsereg Bariban lévő főhadiszállásán 1944. április 2-án délután 16 órakor kiadott bevetési parancs szerint másnap délelőtt 10 óra 30 perckor négy bombázócsoport (Bomber Group, BG) a tököli Dunai Repülőgépgyár, további öt bombázócsoport pedig a ferencvárosi rendező pályaudvar ellen hajt végre támadást. Utóbbi hadászati fontosságát a parancs külön is kiemelte: " A 47. Wing öt BG-ja (98., 376., 449., 450., 451) 10:35-kor bombázza a Budapest (Ferencvárosi) rendező pályaudvar déli részét 500 fontos bombákkal... A 304. Wing négy BG-al (454., 455., 456., 459.) 10:45-kor bombázza a Budapest (Ferencvárosi) rendező pályaudvar északi részét, három kötelék 500 fontos romboló, a negyedik 100 fontos gyújtóbombával. Tartalék célpont nincs. A pályaudvart minden körülmények között, akár navigációs számítások szerint is bombázni kell."
Az április 3-i nagy bevetésben a 15. légi hadsereg 16 bombázócsoportjából 13-at vetettek be a magyarországi, ebből pedig 9-et kifejezetten a budapesti célpontok ellen. 1944. április 3-án pirkadatkor Bari és Foggia reptereiről összesen 450 négymotoros Boeing B-17 "Flying Fortress" és Consolidated B-24 "Liberator" hadászati nehézbombázó emelkedett a magasba, hogy halálos terhüket az ekkor még gyanútlanul ébredező magyar fővárosra zúdítsák. A Budapest fölé berepülő bombázógépek védelméről négy vadászcsoport (Fighter Group, FG) 137 nagy hatótávolságú Lockheed P-38 "Lightning" és Republic P-47 "Thunderbolt" vadászgépe gondoskodott.
A hatalmas légi armada az Adriai-tenger felett rendeződött támadókötelékekbe, majd Budapest irányába fordult.
A több kilométer hosszan elnyúló köteléknek nem sikerült sem az előírt repülési formációt, sem pedig a támadási időpontokat betartania, így nem a bevetési parancs szerinti sorrendben és időben értek a kijelölt célterület fölé, ami komoly zavarokat okozott mind a célra navigálásában, mind pedig a bombavetésben. Először a 327. vadászcsoport P-47-sei érkeztek be a magyar főváros légterébe, ahol nagy magasságban körözve várták az oltalmuk alá tartozó bombázócsoport megérkezését.
Húsz perces céltalan körözés után mivel vészesen lecsökkent az üzemanyagkészletük, elhagyták a kijelölt légteret és elindultak hazafelé anélkül, hogy akár egyetlen bombázóval vagy ellenséges vadásszal találkoztak volna.
Tűzvihar Budapest felett
Az ország határát délről átlépő bombázók egy csoportja a Duna vonalát követve Baja és Paks érintésével haladt a főváros irányába, míg a másik csoport a Kiskunhalas-Monor vonalon repült be Budapest fölé. Elsőként a Csepel-szigeten lévő célpontokat támadó kötelék érkezett be a bevetési légtérbe. A B-17-es bombázókat ekkor váratlanul mintegy 60 Focke-Wulf FW-190 és Messerschmitt Bf-109 típusú vadászból álló ellenséges kötelék támadta meg. Az oltalmazásukra kirendelt P-38-sokból álló amerikai vadászkötelék ekkor azonban már hazafelé tartott, így a bombázók vadászvédelem nélkül maradtak.
Ugyanígy jár a másodikként berepülő bombázócsoport is. A német-magyar vadásztámadásban 15 amerikai bombázó súlyosan megsérült, egy B-17-es pedig lángcsóvát húzva maga után a mélybe zuhant. A fő irányból támadó csoport B-24-es bombázói Monor felett fordultak rá a célpont irányvonalára. A Liberátorok 11 óra 5 perckor 6200 és 6500 méteres magassági lépcsőből kezdték el a bombavetést. A kioldott bombák igen nagy szórásban hullottak alá. Súlyos találatok érték a Csepel-szigeti Fantó Kőolaj-finomítót, valamint a ferencvárosi pályaudvart is.
A pontatlan irányzás miatt azonban rengeteg bomba hullott a környező lakónegyedekre. Az utolsónak beérkező 455. Bomber Group gépeinek személyzete az olajfinomítóból felszálló sűrű fekete füst miatt szinte már semmit sem látott, ezért a találomra kioldott bombaszőnyeg jelentős része Csepel, Soroksár, illetve Ferencváros lakónegyedeit érte. A ferencvárosi pályaudvart támadó 454. bombázócsoport gépeit erős légvédelmi tűz fogadta. A kioldott bombák itt is súlyos pusztítást okoztak mind a pályaudvar épületeiben, mind pedig a környező lakóházakban. Az erős légelhárító tűzben 15 négymotoros bombázó sérült meg súlyosan, közülük egy le is zuhant.
A kilenc hullámban támadó amerikai nehézbombázók súlyos károkat okoztak, de nem csak a kijelölt célpontokban, hanem a pontatlan célzás miatt a dél-pesti lakónegyedekben is.
A fővárost ért első szövetséges bombatámadás szomorú mérlege 1038 civil áldozat és 563 súlyos sebesült volt a tetemes anyagi károk mellett.
Már ez az első támadás is ízelítőt adott az amerikai légierő nyomasztó fölényéről. A 450 hadászat bombázóval és az őket kísérő 137 amerikai vadásszal szemben a Magyar Királyi Honvéd Légierő Ferihegyen állomásozó I/1-es vadászszázadának 12 Messerschmitt Bf-109-ese, és a Szolnokról felszállt 4 Héja vadászgép vette fel a harcot a Bécs térségéből Budapest légterébe vezényelt német vadászokon kívül.
A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. "Puma" Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztályt - később ezredet - 1944. május elsejével szervezték meg Magyarország légterének védelmére. 1944. nyarán ez a vadászosztály vette fel a harcot az amerikai 15. légi hadsereg sokszoros túlerőben lévő kötelékeivel.
A magyar vadászpilóták számára ez volt az amerikaiakkal vívott légi csaták első tűzkeresztsége, hiszen április 3-ig csak a keleti fronton vívtak légi csatákat egyszerre legfeljebb alegység (repülőszázad) szintű ellenséges erőkkel, azaz általában tucatnyi vörös csillagos szovjet géppel. Ekkora kötelékekkel 1944. április 3-án szálltak szembe először.
Az április 3-án elkezdődött és egészen 1945. március végéig elhúzódó magyarországi légi háborúban azonban mindvégig fennmaradt ez a súlyos aránytalanság. Ennek ellenére a magyar vadászpilóták mindig önfeláldozó hősiességgel vetették magukat ezekbe az egyenlőtlen légi csatákba, a hazai légtér védelmében. Elszántságukat az a csaknem 150, a magyar légtérben lelőtt négymotoros bombázó is jelzi, amelyeket ebben a Dávid Góliát elleni küzdelemben győztek le.
A Magyarország elleni légi hadjáratot
- már Churchill és Roosevelt 1943 januári casablancai találkozóján elhatározták,
- a magyarországi hadászati bombázóháború megkezdését nem a Kállay-kormány különbéke tapogatózásai odázták el,
- az 1944. április 3-án a Budapest elleni bombatámadással elkezdődött légi háború egészen 1945 március végéig kitartott.
