Ma este szemlélheti meg az ég alatt tűnődők tömege a nyár első teliholdját. A holdkelte ezen az estén a napnyugta után ötven perccel történik majd meg, így az egyre rövidebb nyári éjszakák sem igazán gátolhatják meg a Hold szerelmeseit a bámészkodásban.
Az Ng24 azt írja, ma este látványos, a Hold színeit jól megmutató fotósorozatot készíthetünk az égi kísérő felbukkanásáról. A holdkelte ideje egyébként a keleti határainknál pontosan 21.20 perckor történik meg, Budapesten 21.32-kor, míg nyugaton nem sokkal később, 21.41-kor. Azt is tudni lehet már, hogy a Hold délkeleten bukkan majd fel, és egész éjjel nagyon alacsonyan jár majd, még a 15 fokos maximális magasságot sem éri el. Ez azt jelenti, hogy aki a Holdat is szereti és a fotózni is szeret, akár egész éjjel készíthet olyan fotókat, ahol az égitest a tájképbe illesztve jelenik meg.
További Tudomány híreink
Egyébként nem ez lesz az egyetlen látványosság a hónapban, ugyanis érkezik még egy nyári jelenség, amelyet világító felhőnek neveznek. Erről azt érdemes tudni, hogy idehaza június közepén lehet azokat először megpillantani, alkonyat után várhatunk a felbukkanásukra, napnyugta után nagyjából egy-másfél órával. A világító felhők több mint 80 kilométerrel a földfelszín felett alakulnak ki, és pontosan emiatt a nagy magasság miatt tudja azokat világítani a Nap fénye, miközben itt lenn, a felszínen sötét van.
További Tudomány híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ciprus és Róma – egy annektálás története
A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A gízai nagy piramis tízezer évvel idősebb, mint gondoltuk, állítja egy új kutatás
A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

Szilágyi Erzsébet élete – Hunyadi Mátyás édesanyja jelentős politikai tényezőnek számított
Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.

Vakok láthatják önmagukat a magyarul is tudó, mesterségesintelligencia-tükör segítségével
Ezek az információk megváltoztatják az életüket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ciprus és Róma – egy annektálás története
A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A gízai nagy piramis tízezer évvel idősebb, mint gondoltuk, állítja egy új kutatás
A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

Szilágyi Erzsébet élete – Hunyadi Mátyás édesanyja jelentős politikai tényezőnek számított
Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.

Vakok láthatják önmagukat a magyarul is tudó, mesterségesintelligencia-tükör segítségével
Ezek az információk megváltoztatják az életüket.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!