időjárás 6°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Állj, ne tovább!

2002.01.26. 00:00

Bekövetkezett, amit 2001. december 12-i számunkban, Egymilliárd mai forint című cikkünkben megjósoltunk. Akkor azt írtuk: „Őszinte érdeklődéssel várjuk a Szonda Ipsos 2002-es előrejelzéseit. Bár tulajdonképpen nincsenek is komoly kétségeink: MSZP-győzelem. Mi más? Ennyi pénzért. A mai áron 400 millióba kerülő bajaferenci hitelesség jegyében. Meg a több mint 500 milliós kökénymihályi pártatlanság egyre növekvő dicsőségére.” Decemberi írásunk arról szólt, hogyan és miként kapott a Szonda Ipsos nevű, magát közvélemény-kutatónak nevező cég mai értéken egymilliárd forintot két, szocialista vezetésű minisztériumtól 1997 őszén, a választások előtti fél évben.
Nos, most a Szonda Ipsosnak ismét sikerült fölényes (6 százalékpontos) MSZP-előnyt „mérnie” 2002 januárjában a magyar közvélemény pártot választó biztos szavazóinak körében. A Szonda Ipsos tehát ismét igyekszik megszolgálni támogatóinak korábbi bőkezű adományait. Mint ahogy azt korábban is tette. Például a Szonda Ipsos – egyedül a magyar közvélemény-kutatók közül – MSZP-győzelmet „jelzett előre” az 1998-as választások második fordulójában.
A Szonda Ipsos vezetője, Levendel Ádám az akkori, szocialista elkötelezettségű kormánytelevízióban nagy komolyan bólogatva bejelentette, hogy megmérték és kiszámolták: 1998-ban is a szocialisták fognak kormányt alakítani. A választók azonban másképpen gondolták. Ezt akkor már a TÁRKI, a Gallup és a Medián is tudta. Csak Levendel Ádám nem tudta. Ugyanarról a Levendel Ádámról van szó, aki a 168 Órában a múlt héten közzétett Így járhat mindenki! szövegű petíciót is aláírta – számos közismerten baloldali személyiség társaságában – azzal kapcsolatban, hogy Bolgár György közös megegyezéssel, saját kérésére távozott a Magyar Rádióból. Ugyanarról a Levendel Ádámról van szó, aki a Horn Gyula által kezdeményezett, hamvába holt Szövetség az Európai Magyarországért mozgalom alapító tagja is volt. Ugyanarról a Levendel Ádámról van szó, aki a szocialisták országlása idején felkészítő fejtágítókat tartott az MSZP képviselőjelöltjeinek a közvélemény „kezeléséről”. Arról a Levendel Ádámról van szó, aki a kiszivárgott hírek szerint rendszeres résztvevő Medgyessy Péter stábjának kampány-megbeszélésein. Arról a Levendel Ádámról van tehát szó, akinek pártatlanságához és elfogulatlanságához kétség sem férhet. Az önmagában nem baj, ha egy közvélemény-kutató politizál. Egészen addig nem baj ez, amíg politikai elkötelezettsége nem látszik meg azokon a számokon és következtetéseken, amiket közzétesz. Amint azonban a közvélemény-kutató nem megmérni, hanem alakítani akarja a közvéleményt, azon nyomban súlyos szereptévesztéssel állunk szemben. A Szonda Ipsos számain viszont sajnos az a tendencia látszik, hogy vezetőjének balos elkötelezettsége rendre „átszüremlik” az intézet számaiba.
Vegyük sorjában. 1994-ben az utolsó közzétett választások előtti előrejelzésében a Szonda Ipsos 13 százalékponttal (!) „jósolt” nagyobb előnyt a szocialistáknak, mint amekkora előnnyel az MSZP végül is végzett a választásokon. 1998-ban az első forduló előtt ez a különbség „csak” 2 százalékpont volt, „természetesen” véletlenül ismét a szocialisták javára. A második fordulóban azután 1998-ban újabb négy évre MSZP-kormányzást „jelzett előre” a Szonda Ipsos.
Nem a Szondán múlott, hogy a választók nem így döntöttek. Ők a maguk részéről mindent megtettek a szocialista győzelemért. Sok jel mutat arra, hogy a Szonda Ipsos tevékeny közreműködése – ahogy 1998-ban is – a mostani választásokon is be van építve az MSZP kampányterveibe. Egyáltalán nem lepne meg, ha a szocialista kampánytervben rögzítve lenne, mikor milyen adatokkal kell a Szonda Ipsosnak az MSZP kampányát támogatnia. Ennek a kampánytervnek része a többi, nem MSZP-ellenőrzés alatt álló közvélemény-kutató hitelességének a megkérdőjelezése, lejáratása is. Baja Ferenc szocialista pártigazgató nemrégen azt találta mondani, hogy a Szonda Ipsos az egyetlenegy hiteles közvélemény-kutató Magyarországon. Kovács László pártelnök pedig a napokban jelentette ki, hogy a Gallup és a TÁRKI azért hozza a napokban nyilvánosságra eredményeit, mert a szocialista párt hét végi kongresszusára időzíti azokat. Hozzátette azt is, hogy a két említett közvélemény-kutató „… már most tudja, milyen eredményeket fog közölni” (Magyar Nemzet, 2002. január 18.).
Ilyen gondolatok csak annak a fejében fordulhatnak meg, aki maga így gondolkodik. Amint Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház szóvivője fogalmazott a státustörvénnyel kapcsolatos egyházi nyilatkozatot kifogásoló MSZP-deklarációval kapcsolatban: „A három történelmi egyház nyilatkozatát csak az hozza összefüggésbe a választási kampánnyal, aki ezt az egész témát a kampány részeként fogja fel” (Magyar Nemzet, 2002. január 18.).
A közvélemény-kutatási adatokat is csak az hozhatja összefüggésbe az MSZP kongresszusával, aki maga is kongresszusi felajánlásokat vár el a közvélemény-kutatóktól. A Szonda Ipsos legfrissebb eredményeit tehát a pártelnök nyilatkozata alapján nem tekinthetjük másnak, mint Levendel Ádám kongresszusi felajánlásának az MSZP hét végi kongresszusára. Nincs kétségünk az iránt, hogy a Szonda Ipsosnál az MSZP egyre növekvő mértékben fog „vezetni” – egészen a választásokig. Az iránt sincs kétségünk, hogy az MSZP vezetői – a kampányterveikben szereplő elképzeléseknek megfelelően – egyre növekvő hevülettel fogják támadni a független közvélemény-kutatókat. Dicsőségesen egy platformra kerülvén ezáltal Csurka Istvánnal és Torgyán Józseffel. Ami pedig az időzítést illeti. A Szonda adatai rendszerint a Népszabadság szombati számában szoktak megjelenni. Most kedden jelentek meg. A kiszivárgott hírek szerint ennek az az oka, hogy pénteken még nem nagyon akart vezetni az adatokban az MSZP. Azután a Szonda Ipsosnál nekiláttak a minta súlyozásának… A többit az olvasó képzeletére bízom.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.