Végleg eltűnt a politikai színtérről a magyargyűlölő Frans Timmermans

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Zöldek és a Munkáspárt közös miniszterelnök-jelöltje, Frans Timmermans bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról és visszavonul a közélettől. Az Európai Bizottság egykori alelnöke, aki korábban Orbán Viktor egyik legélesebb bírálója volt, súlyos vereséget szenvedett a holland választásokon.

2025. 10. 30. 17:51
Frans Timmermans, a Zöldek és a Munkáspárt (GreenLeft–PvdA) szövetségének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be lemondását Rotterdamban Fotó: MOUNEB TAIM Forrás: ANADOLU

Néhány település még nem küldte be hivatalosan az eredményeit. Az ANP választási szolgálata emellett még várja Amszterdam szavazatainak mintegy 20 százalékát is, amelyeket várhatóan péntekig összesítenek.

A következő napokban a karib-tengeri holland területekről érkező és a külföldön leadott szavazatokat is feldolgozzák.

Az első felmérési eredményeket látva a magyargyűlölő Frans Timmermans elhagyta a süllyedő hajót, és lemondott a pártelnökségről. 

Mint mondta, „itt az ideje, hogy tegyek egy lépést hátra, és átadjam a mozgalmunk vezetését a következő generációnak.”

A Zöldek és Munkáspárt szövetségének jelöltje azonnal távozott a gyenge szereplést követően. Végleg eltűnt a süllyesztőben Orbán Viktor nagy ellenlábasa: Frans Timmermans, miután Brüsszelben megbukott, Hollandiában is elzavarták a választók, teljesen visszavonul!

 – írta közösségi oldalán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Borítókép: Frans Timmermans, a Zöldek és a Munkáspárt szövetségének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be lemondását Rotterdamban (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.